A magyar emberek számára ott lesz a lehetőség a jövő hónapban arra, hogy a véleménynyilvánító szavazáson elmondják a saját véleményüket arról, hogy akarják-e Ukrajnát az Európai Unióban.

Több mint 1️⃣1️⃣5️⃣0️⃣, azaz minden harmadik településen biztosított a bölcsődei ellátás. Ez 2010-hez képest három és félszer annyi települést jelent az országban.

Megmondja-e a „frankót” a politikai költészet?
A politikai költészetről beszélget a Kontextus eszmetörténeti sorozatának friss részében Falusi Márton és vendége, Hörcher Ferenc. A műfaj már szóösszetételében is ellentmondásos, ennek ellenére…

Elindult a nyugdíjasok számára is a Vidéki Otthonfelújítási Program.

Akár 3️⃣ millió forint vissza nem térítendő támogatásra lehet pályázni, a felújítási költségek 5️⃣0️⃣százalékáig.

Megnéztük a romániai rezsihelyzetet és elemeztük a háztartási gáz és áram számlákat. Az eredmény nem lett meglepő, hamarosan mindenkit tájékoztatunk.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média