Nem kell attól megijedni, hogy vannak pillanatok, amikor 26 tagállam mond valamit, mi meg egy másik álláspontot képviselünk.

Én emlékszem arra, amikor huszonhatan azt mondták az illegális migrációról, hogy hát azt menedzselni kell, együtt kell vele élni, meg fogjuk oldani. Mi azt mondtuk, hogy oldjátok meg, ha akarjátok, mi meg úgy oldjuk meg, hogy be se engedjük őket. És mi voltunk az egyetlen ország, amelyik nemet mondott, kerítést épített, és vállalta a vitát.

Ugyanez a történet játszódik most a háborúban.

Már látom a szemekben, hogy mindenki látja, hogy ez a háború elveszett. Rossz döntés volt beleugrani. A magyaroknak volt igazuk: ahogy az oroszok megtámadták Ukrajnát, meg kellett volna próbálni azonnal a konfliktust elszigetelni, megállapodni és nem kiterjeszteni a háborút.

A magyar családok háztartásonként 2,5 millió forintot buktak ezen a háborún, a gazdagabb országok szerintem még többet is. Tehát eljön itt is a pillanat, éppen úgy, mint a migrációban, amikor a magyar álláspont lesz az európai uniós közös álláspont.

Rajtunk kívül most még mindenki Ukrajna csatlakozásának kívánatos voltáról beszél. De a számok kezdik befolyásolni a gondolkodást: kiderült, hogy nincsen pénz. Ukrajna felvétele egy óriási anyagi teher az unió számára, és erre nincsen pénz. Mi erre az ő válaszuk? Hát akkor vegyünk föl hitelt, és abból vegyük fel az ukránokat.

Előbb-utóbb pénzügyi oldalról, ha máshogy nem, eljön a kijózanodás pillanata, és mindenki be fogja látni, hogy Ukrajna felvétele jelen pillanatban az Európai Unió számára a gazdasági összeomlással lenne egyenlő.