Mi vagyunk a szabadság népe, akik két dolog nélkül nem tudunk meglenni: szabadság és nemzet.
Ezekért élünk, és ha kell, ezekért halunk meg. Úgy, ahogy mi akarjuk: szabad magyarként - Orbán Viktor.
Brüsszelben is fordul majd egyet a történelem.
Eljön az idő, és minden számlát ki fogunk egyenlíteni.
Petőfivel üzenjük: ha nem fér a bőrébe, kihúzzuk majd belőle.
Brüsszel visszaél a hatalmával, ahogy Bécs tette annak idején. Éppen úgy akarnak uralkodni rajtunk, mint régen a bécsi udvar helytartói tették.
Az orvosság, Barátaim, nem az, hogy hátat fordítunk az Európai Uniónak, éppen ellenkezőleg. Nem kifelé, hanem befelé kell mennünk. Elfoglaljuk és megváltoztatjuk.
Brüsszelben is fordul majd egyet a történelem. Eljön az idő, és minden számlát ki fogunk egyenlíteni. Petőfivel üzenjük: ha nem fér a bőrébe, kihúzzuk majd belőle. Letörjük a túlkapásait, visszaszerezzük a nemzettől törvénytelen módon elkonfiskált jogainkat, a Brüsszelből fizetett labancaikat pedig postafordultával visszaküldjük. Hadd boldogítsák egymást az Európai Parlamentben.
Mi vagyunk a szabadság népe, akik két dolog nélkül nem tudunk meglenni: szabadság és nemzet.
Ezekért élünk, és ha kell, ezekért halunk meg. Úgy, ahogy mi akarjuk: szabad magyarként - Orbán Viktor.
A Jóisten mindannyiunk fölött, Magyarország, mindenek előtt!
Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok!
A jövő nem a birodalmaké, hanem a patriótáké és a független nemzeteké!
✊🌍 
Viktor! Viktor! Viktor!
A birodalom helytartóit újra legyőzzük! Újra és újra! Mert fényesebb a láncnál a kard!
Mindig kell legalább egy maroknyi magyar, aki kiáll hazánk szabadságáért! 
#március 15 #nemzeti ünnep # orbánviktor #múzeumkert
Méltó nemzeti ünnep Arany János szülővárosában, Csepel testvérvárosában Nagyszalontán.
Lázár János közlekedési miniszter és Török László polgármester urakkal.
Jön a húsvéti nagytakarítás! 
Szívből gratulálok Agyagosszergénynek a méltó ünnepi műsorhoz! 


“Büszkék lehetünk, mert a világméretű szabadságharcnak mi voltunk az előhírnökei, az elindítói, és mi törtük az utat is. Dicsőség minden magyarnak, aki nem hátrált meg a Soros-birodalom előtt, aki nem…