Hosszú évek óta hallgatjuk: azt mondják, mi vagyunk a múlt.

Ezt mondták ’48-ban is: a jövő a fényes bécsi birodalomé. Ezt mondták 1956-ban is: a jövő a vörös szovjet birodalomé. Ezt mondják most is: a jövő a szivárványos világbirodalomé. Azt mondták, mi vagyunk a múlt. De a nagy víz túloldalán, túl az Óperencián fordulat történt, és kiderült, mi vagyunk a jövő. Kiderült, hogy a jövő nem a birodalmaké, hanem a patriótáké és a független nemzeteké.

Azt is mondták, el vagyunk szigetelve. Ezt mondták ’48-ban is, aztán egész Európa a magyaroktól volt hangos, még Bécsben is egy budai polgár vezette a lázadó erőket.

Ezt mondták 1956-ban is, de végül mi, magyarok ütöttük ki az első téglát a berlini falból, ami elhozta a szabadságot egész Európának.

És ezt mondták most is – el vagyunk szigetelve –, és ma mégis mindenki ránk kíváncsi.

Miért kíváncsi ránk a fél világ? Biztosan nem a gazdaságunk mérete vagy a hadseregünk tűzereje miatt. Mink van nekünk, ami nekik ott, Nyugaton nincs? Pedig szükségük lenne rá.

Széchenyi azt tanította nekünk, hogy minden nemzetnek megvan a maga hivatása, lényege, a nemzet eleme. Van olyan nemzet, amelyiknek a kereskedés az eleme, van, amelyiknek a hódítás. Van olyan nemzet, amelyiknek a filozófia az eleme, a másiknak a művészet, és van, akinek a tudományok.

Barátaim, de mi az, amiért a mi vérünk forr, amiért a mi szívünk dobog, ami a magyarok eleme? A szabadság, kedves Barátaim! A magyarok eleme a szabadság. A magyar ember akkor van elemében, amikor a szabadságáért harcol.

Szabadságharcosok vagyunk. Tudjuk, hogyan kell kivívni a szabadságot. Tudjuk, hogyan kell megvédeni a szabadságot.