Azért, mert a boltosok 87 százalékos haszonnal árulják a vajat. Ennek véget vetünk, megvédjük az embereket a nyerészkedéstől.
Március 17-e után, 29 másik élelmiszerfajta mellett a vajon sem lehet 10…
Magyar Péter a legrosszabb hagyományainak megfelelően lebukott, és hazudik.
Magyar Péter a legrosszabb hagyományainak megfelelően lebukott, és hazudik.
Nézzük a tényeket:
Tény, hogy a háborút támogató határozat kedd óta teljesen nyilvános volt, és az is, hogy ott szerepelt rajta a neve. Egészen a sajtótájékoztatónkig ezt semmilyen módon nem kifogásolták.
Lett volna lehetősége a határozat ellen szavazni, de nem tette.
Tény hogy a végül elfogadott határozat alapján még több fegyvert küldenének a hadszíntérre, újabb ezermilliárdokat költenének a háborúra, elítélik Magyarország múlt heti vétóját, és a jövőben korlátoznák a békepártiak vétójogát. Ez egy hűségnyilatkozat a háborúnak.
Ezt szavazta meg a saját EPP-s frakciója, és az EP-s nagykoalíció többi baloldali pártja. Manfred Weberék, azok, akik Magyar Pétert jelölték.
A jegyzőkönyvek nyilvánosak, reméljük, legalább ezeket nem próbálják meg letagadni.
Nincs az a képtelenségig fokozott személyeskedő rágalmazás, amely el tudná fedni ezeket a tényeket.
Amit csinálnak, annak Magyarországon nincs támogatottsága. De ami Brüsszelben történik, az már nem marad Brüsszelben, mindenki tudni fog róla.
Azért, mert a boltosok 87 százalékos haszonnal árulják a vajat. Ennek véget vetünk, megvédjük az embereket a nyerészkedéstől.
Március 17-e után, 29 másik élelmiszerfajta mellett a vajon sem lehet 10…
Simicskó István, a KDNP frakcióvezetőjével készített interjút az Origo.
Alaptörvényben is rögzítjük a készpénzhasználathoz való jogot, valamint a bevásárlóközpontokban szeretnénk elérni, hogy a…
Európa külső határait meg kell védeni, mert csak így biztosítható a Schengeni övezet működőképessége.
Bulgária Magyarországhoz hasonlóan komoly erőfeszítéseket tesz a határ megvédéséért és szorosan…
Kibújt a szög a zsákból: Ha Brüsszel azt kéri, Magyar Péterék el fogják törölni a rezsicsökkentést, támogatni fogják az illegális migrációt és a háborút. - Kocsis Máté
Bővítjük a családi adócsökkentési programot.
Az Európai Bizottság már 2030 előtt az Unióban akarja látni Ukrajnát. Itt a kormány álláspontja:
A kormány kibővíti a családi adócsökkentési programot.
A Magyar Falu Program keretében 2443 játszóudvar és játszótérfelújítás történt a kicsik örömére. Idén is folytatjuk! 
️
Sarkadi Krisztinának, a Belügyminisztérium Fogyatékosságügyi Államtitkársága kiváló munkatársának, kiemelkedő szakmai munkájáért Nemzeti Ünnepünk, Március 15-e alkalmából Pintér Sándor belügyminiszter…
Suller Attiláné, a debreceni Fény Felé Alapítvány kuratóriumi elnöke Sulyok Tamástól, Magyarország köztársasági elnökétől Nemzeti Ünnepünk, Március 15-e alkalmából megkapta a Magyar Ezüst…