Mi a közös az argentinokban és a magyarokban? Az összetartó közösségek ereje!
Argentína parlamentjében lehetőségem volt betekinteni az ottani törvényhozás működésébe, és összehasonlítani a képviselői…
Gulyás Gergely a kormányinfón az árrés-szabályozásról: a kormánynak az a határozott véleménye, amelynek érvényt is szerez, hogy most a háború végéhez közeledve az indokolatlan áremelkedések időszaka véget kell, hogy érjen, ennek véget kell, hogy vessünk.
Azt látni kell, és ez érthető is, hogy kereskedelmi ügyekbe való beavatkozás egy végső eszköz a kormány kezében, de ahogy korábban is beszéltünk már erről, hogyha indokolt, akkor használni fogjuk.
Márpedig azt látjuk, hogy ma elsősorban az élelmiszeriparban és az élelmiszerláncoknál a kereskedők rendkívül nagymértékű profittal dolgoznak, de a profitmérték is különböző, a nyereségmérték rendkívül nagymértékben tér el egymástól. Van, ahol ez meghaladja a 40, 60, egyes esetekben a 100%-ot is, van, ahol nem éri el a 10%-ot.
Éppen ezért, ahol a kereskedelmi profit mértéke 10%-nál nagyobb volt, ott az áraknak csökkennie kell, mert az árrés-szabályozás azt jelenti, hogy legfeljebb 10%-os kereskedői nyereség az, ami elfogadható, ahol pedig ennél kisebb volt, ott nem emelkedhetnek az árak.
Ezt jövő hét hétfőtől vezetjük be, és a jövő hét második felétől pedig ellenőrizni is fogjuk.
Az ellenőrzés, a vizsgálat nem csak a szabályozással érintett termékekre fog kiterjedni, hanem valamennyi termék árára, éppen azért, hogy ha ott esetleg megkísérelnék a kereskedők a máshol elszenvedett veszteségeket kiegyenlíteni, akkor a kormány ott is be fog avatkozni.
Mi a közös az argentinokban és a magyarokban? Az összetartó közösségek ereje!
Argentína parlamentjében lehetőségem volt betekinteni az ottani törvényhozás működésébe, és összehasonlítani a képviselői…
Csak egy kérdés
️
Ha Brüsszel Péter nem támogatja Weber háborúpárti tervét, akkor miért nem szavazott ellene???
A magyar elnökség sikere, hogy új lendületet kapott a nyugat-balkáni térség évek óta befagyott integrációs folyamata
Albánia esetében két kormányközi konferenciára is sor került a magyar elnökség…
Ukrajna uniós csatlakozása ellentétes Magyarország és Közép-Európa érdekeivel. Ez az ügy olyan mértékben meghatározó, hogy minél szélesebb körben kell erről véleményt mondani. 

Orbán Viktor bejelentette:
2026. január 1-jétől az egy gyermeket nevelő, 30 évnél fiatalabb édesanyák sem fizetnek személyi jövedelemadót! 

Kollégiumi hétvége Lakiteleken, a Hungarikum Ligetben - a Bárczi Gusztáv Kollégium előadója volt Hedrich Mátyás a Hungarikum Liget munkatársa, valamint Kothencz János szociológus, pedagógus, címzetes…
Minden bizonnyal békaemberek hamisították rá Magyar Péter aláírását
az ürgebőrbe varrt brüsszeli háborúpárti határozatra. És szlovák kémtollal
️
írhatták alá. A nemzetközi helyzet fokozódik…
Orbán Viktor
: Az uniós pénzek jönnek, és jönni fognak. Minden fillérhez hozzá fogunk férni.
Véget vetünk az élelmiszerek áremelkedésének 




. Elég volt!