Orbán Viktor hivatalos YouTube-csatornája.

A koronavírus-járvány legfontosabb tanulsága, hogy mi, magyarok többre vagyunk képesek, mint amit mi saját magunkról gondolunk, és sokkal többre vagyunk képesek annál, mint amit mások kinéznek belőlünk.

---

2019 decemberében érkeztek az első információk, hogy Kínában valami rendkívüli történik. Hamarosan alig maradt olyan nyugat-európai ország, ahol ne veszítették volna naponta több százan életüket a koronavírus-járvány következtében.

Egy ismeretlen veszéllyel néztünk szembe, ezért a totális védekezés mellett döntöttünk. Rövidesen világszerte tombolt a fertőzés. Emberéleteket kellett megmenteni egy teljesen bizonytalan környezetben: egy olyan, addig ismeretlen kórokozóval álltunk szemben, amely ellen nem volt semmilyen védekezési lehetőségünk, nem volt rá gyógyszer.

Emberéletekről volt szó, ezért a legrosszabb forgatókönyvre való felkészülést kértem. Nem engedhettük meg azt, hogy akár egy ember is azért haljon meg, mert nincs lélegeztetőgép, nem állnak rendelkezésre a szükséges eszközök.

Világszerte tülekedés kezdődött a gyártósorok végénél a védekezéshez szükséges eszközökért. Az első vakcinák megjelenésekor azonnal elindítottuk a vakcinabeszerzéseket a szélrózsa minden irányába.

A 2021-es évben a magyarországi oltottsági adatok vezettek világszerte. Összesen 6,5 millió honfitársunk kapott koronavírus elleni védőoltást.

Az orvosaink és az ápolóink tudták, hogy játszanak a halállal, játszanak az egészségükkel, de mégis napi 24 órában látták el a koronavírusos betegeket. Két éven át megállás nélkül a frontvonalban lenni, az egy nagyon komoly kihívás.

Amikor össze kell tartani, akkor minden magyarra számítunk, akkor minden magyarral törődünk. Határa ugyanis csak az országnak van, a nemzetnek nincs. Ezért folyamatos forródróton voltunk a határon túli magyarokkal is, hogy hol tudunk segíteni.

A koronavírus-járvány által okozott válságban azt kellett bizonyítanunk, hogy a magyar állam hűséges a magyarokhoz. Védekezésnél jelen lenni, a bajban lévők mellett állni, az maga a hűség.

És hogy mit adtunk a jövőnek?
Sok-sok emberi életet.

Nekünk minden élet számít!

Premier vasárnap este 19:00-kor a YouTube-csatornámon.

Hétfőn ülésezik az EU külügyminiszteri tanácsa, amikor is dönteni kell az Oroszország elleni szankciók folytatásáról. A képlet világos: az innentől kezdve nem megy, hogy egyszerre fizessük mások…

AB35

A demokratikus jogrendszer kiépítése az Alkotmánybíróság nélkül hazánkban aligha lett volna kivitelezhető és értelmezhető.

Elhunyt Varga János Corvin közi forradalmár, Wittner Mária elítélt- és harcostársa, a Pongrátz Gergely Corvin közi parancsnok által alapított 1956-os Magyarok Világszövetségének elnöke ️.

Varga János…

Világrendszerváltás, nyugati nyitás, Brüsszel elszigetelődése, magyar nagystratégia — a Rubincon folyóirat 35. születésnapját ünnepeltük.

Egy világrendszerváltás kellős közepén vagyunk: a Nyugat…

Nacsa Lőrinc: Idén is lehet jelentkezni a Diaszpóra Programra, amely fontos kapocs a fiatalok számára, akik talán soha nem jártak Magyarországon, mégis magyarként élnek az anyaországtól több ezer…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média