Gyurcsányék után a Tisza és Magyar Péter is elsőre beállt Brüsszel mellé.
Az elmúlt hónapokban következetesen felszólaltak és szavaztak az Európai Parlamentben a magyar érdekek ellen.
Ezt nem fogjuk…
A legnagyobb veszélyforrás, amire figyelnünk kell, az az energiaárak kérdése. Tehát azt kell megakadályoznunk, hogy Brüsszel olyan szankciós politikát folytasson, illetve az eddigit is meg kellene szüntetnünk annak érdekében, hogy az energiaárakat csökkenteni lehessen.
Magyarország számára egész addig, amíg Paks 2 nem épül meg, és az majd '30-'32 között fejeződik be, addig mi ki vagyunk szolgáltatva energia oldalon.
Az energiaárak nagy ívű emelkedése a mi gazdasági terveinket megakaszthatja. Ezért nevezem ezt a legnagyobb veszélyforrásnak.
Itt okos energiapolitikára van szükség. Nem véletlen, hogy Ukrajna leállította a területén keresztüli gázszállításokat, de mi évekkel korábban kiépítettünk egy déli alternatív útvonalat.
Most úgy látom, azt is próbálják lezárni, ott minden eszközzel, szó szerint mondom, minden eszközzel meg kell akadályoznunk, hogy ezt az ütőerét a magyar gazdaságnak elvágják.
A Török Áramlatot meg kell védeni, annak működnie kell - jelentette ki Orbán Viktor.
Gyurcsányék után a Tisza és Magyar Péter is elsőre beállt Brüsszel mellé.
Az elmúlt hónapokban következetesen felszólaltak és szavaztak az Európai Parlamentben a magyar érdekek ellen.
Ezt nem fogjuk…
A magyar társadalom felét mi, nők alkotjuk. Rajzzal kedveskedő kislányok, párjukat támogató nők, egy vagy több gyermekes édesanyák, nyugdíjas kommandó megszólításra cseppet sem vágyó nagymamák.…
Immár sokadszorra válik nyilvánvalóvá, hogy bárhogyan is magyarázzuk, bárhonnan nézzük, Magyar Péter lenézi, tárgyként kezeli, megalázza a nőket, gyermekei anyját épp úgy, mint a választott társát.
A…
Kirgizisztán fontos agrárpartnere hazánknak

Az együttműködési lehetőségekről egyeztettem Bakit Torobajevvel, a Kirgiz Köztársaság miniszterelnök-helyettesével. Hazánk a vetőmag, a tenyészállatok és a…
A tavasz a magyar szuverenitásvédelmi küzdelmekről fog szólni.
Jó esélyünk van a középosztály megerősítésére 2025-ben.
A mosonmagyaróvári Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda új gimnáziumi épületének átadása nemcsak egy modern oktatási intézmény születését jelenti, hanem ez a fejlesztés a helyi közösség és a…
A Soros-brancs nem kényszerítheti ránk az akaratát. Magyarország nem kér ebből!
Milyen veszélyt jelent Ukrajna uniós tagsága?
magyar -
amerikai mérleg
️