Egy kormányzó politikai erőnek az is feladata, hogy megállítsa a hőbörgők úthengerét. Ezt a munkát is nekünk kell elvégeznünk, mi vagyunk az ország legnagyobb politikai közössége.

Minden feladatot teljesítünk, azt is, amit Teréz anya szellemében kell elvégezni, és azt is, amit a hőbörgők leállítása érdekében kell.

Nagy párt vagyunk, minden fegyvernemre van emberünk, és teljesítjük a kötelességünket - mondta Orbán Viktor.

Az elmúlt években számos módon támogattuk az üldözött keresztény közösségeket Szíriában, többek között az oktatás, az egészségügy, a mezőgazdaság és a kulturális örökségvédelem területén. A helyi…

“Magyarországon poltikai stabilitás van, előrehozott választás meg nincs. Ahogy 1990 óta sosem volt, most sem lesz.”
Kocsis Máté posztját lásd az alábbi linken!

A parancsra tettem, nem mentség!

Miközben a mentelmi jogával fogott, a feleségét, három gyermekének az anyját lehallgató, megzsaroló, majd eláruló magyar péter - jól megkoreografált módon, hathatós…

A karácsonyi ünnepkör vége sok családban a karácsonyfa leszedését is jelenti.

Mi jellemzően addig tartjuk a fát, amíg szép. Ti mikor szeditek le?

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média