A magyarok biztosak lehetnek abban, hogy a minimálbérnek a mértéke a 2025-ös, 2026-os és 2027-es évben az infláció mértéke fölött lesz.

Ebben az évben 3 és 4 százalék közötti inflációval számolunk, ugyanakkor volt egy 10 százalék fölötti bérnövekedés, és ennek az erőteljes bérnövekedésnek a lendületét szeretnénk fönntartani ezzel a megállapodással.

Ez jó hír, hiszen tervezhetővé és kiszámíthatóvá teszi a családok életét.

A háborús évek alatt mást kellett tennünk, mint békeidőben kell tennie a magyar gazdaságnak. Ezért most egy teljesen új gazdaságpolitikára van szükség, amely egy új gazdasági akciótervben nyilvánul meg.

Ennek az akciótervnek a lakhatáson és a kisvállalkozások megsegítésén túl a harmadik fontos eleme, hogy segítsünk az embereknek a háború által kiváltott inflációval szembeni védekezésben. Ennek az egyetlen lehetséges módja az, hogy segítsünk nekik abban, hogy többet kereshessenek, amihez bérmegállapodásokat kell kötni.

A minimálbérről Magyarországon a munkaadók és a munkavállalók állapodnak meg, de ha messze vannak az álláspontok, akkor a kormánynak segítőleg kell közreműködnie. Ezt meg is tettük, és ennek eredményeképpen egy hároméves bérmegállapodás született.

A magyarok biztosak lehetnek abban, hogy a minimálbérnek a mértéke a 2025-ös, 2026-os és 2027-es évben az infláció mértéke fölött lesz. Ebben az évben 3 és 4 százalék közötti inflációval számolunk, ugyanakkor volt egy 10 százalék fölötti bérnövekedés, és ennek az erőteljes bérnövekedésnek a lendületét szeretnénk fönntartani ezzel a megállapodással. Ez jó hír, hiszen tervezhetővé és kiszámíthatóvá teszi a családok életét.

A héten líbiai fiatalok számára is kinyitottuk a magyar felsőoktatás kapuját!

Líbia ideiglenes ügyvivőjével aláírtuk a Stipendium Hungaricum megállapodást, melynek köszönhetően 1️⃣0️⃣ líbiai…

️ “A legjobbak legjobbjai” Budapesten versenyeznek!
Atlétikai Világdöntőnek nevezte el a Nemzetközi Atlétikai Szövetség az új versenyét. A két évente megrendezendő…

Philip T. Reekerrel, a Wilson Center Globális Európai Programjának elnökével és Szemerkényi Rékával, Magyarország volt washingtoni nagykövetével a hazánkat és Európát érintő külpolitikai kihívásokat…

A Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök ellen. Ez elfogadhatatlan!

Helytelen, hogy politikai célokra használják fel a nemzetközi bírósági…

Üdvözöljük, hogy magyar közbenjárással megszületett a megállapodás Bulgária és Románia teljes jogú schengeni tagságáról.

A magyar elnökség komoly sikere, hogy ennyi év után sikerült ezt elérni.…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média