Trump elnök úr győzelmével a béke kézzelfogható közelségbe került, de a távozófélben lévő amerikai demokraták láthatóan egy súlyosabb örökséget akarnak az elnökre hagyni, mint amilyen a helyzet volt az elnökválasztás győzelmének pillanatában.

Ilyenkor kell észnél lenni.

Egyelőre nem szabad ennél többet mondanunk, minthogy Magyarország továbbra is a józan hang politikáját követi, miután a mi sorsunk közvetlenül is tétje ennek a háborús konfliktusnak, ezért mi meggondoltan, kiszámíthatóan, tervezhetően és higgadtan fogunk cselekedni.

Én elég régóta koptatom a padjait a magyar közéletnek, és ilyet még nem láttam. Tehát most az embereknek egy ilyen nyílt sértegetése és lenézése lett divat.

Ez a nemzeti konzultációval kapcsolatos…

Magyarország egy szuverén külpolitikát folytató ország.

Tőlünk, aztán recseghet-ropoghat a világ, mi akkor is a saját nemzeti érdekeinkből kiindulva fogunk dönteni, és nem kötjük össze a sorsunkat más…

Közel 3️⃣0️⃣0️⃣ érdeklődővel beszélgettünk Vásárosnaményban:

aktuális geopolitikai kérdésekről,
a nemzeti konzultáció jelentőségéről,
az új gazdaságpolitikában rejlő lehetőségekről.

🙏 Köszönöm az…

Magyar Péter lenézi a nőket.

"Adassék nekik gyönyörűség,
szerelmükért örökös hűség,
s adassék könny is, hogy kibírják
a világ összegyujtött kínját."
/Ratkó József: Zsoltár/

A nőket nem megkapni kell, hanem…

Észnél kell lenni, ez nem kommunikációs trükk! Orbán Viktor a háború legfrissebb fejleményeiről.

Miniszter a házban

Varga Mihály pénzügyminisztert fogadtuk Talabér Márta polgármester asszonnyal Várpalotán. 🤝

Az országjárás keretében az Új Gazdaságpolitikai Akciótervről és a Nemzeti Konzultáció…

Határozottan visszautasítom, ahogy Magyar Péter rólunk, nőkről beszél.

Karakternek tartja magát, aki bármelyik nőt megkaphatja, holott csak egy végtelenül erőszakos és arrogáns férfi, aki el van telve…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média