Ma MCC-nap volt
️
Semmi sem dob fel jobban egy napot, mint egy délután az MCC-s diákok között! Előbb a politikai gondolkodás órán pörögtek a gondolatok, aztán jött egy igazi kérdezz-felelek a…
A népakaraton nyugvó állami szuverenitásból sem a népakarat, sem az állam, sem annak szuverenitása nem vonható ki, mert ellenkező esetben a demokrácia leépülése, anarchia, majd diktatúra és kiszolgáltatottság vár Európára.
Ha ezt az üzenetet Brüsszel mai vezető bürokratái képtelenek megérteni, akkor az Európai Unió sírásóiként kell majd hamarosan elszámoljanak több száz millió becsapott európai polgárral - mondta Kövér László.
Ma MCC-nap volt
️
Semmi sem dob fel jobban egy napot, mint egy délután az MCC-s diákok között! Előbb a politikai gondolkodás órán pörögtek a gondolatok, aztán jött egy igazi kérdezz-felelek a…
✍️Töltsük ki minél többen a nemzeti konzultációt!
Az új amerikai elnök személye előny Magyarország számára, de a céljainkért továbbra is nekünk kell megküzdenünk.
Ha egyetemisták kérdeznek, ott kell lenni fejben!
A tudás megosztásával a jövőt is szolgáljuk. Ahhoz, hogy javunkat szolgálja, fontos, hogy a különböző generációk beszéljenek egymással, és megosszák…
A néppárti-baloldali többség továbbra is blokkolja Várhelyi Olivér magyar biztosjelölt jóváhagyását.
A veszélyek korában a béke megőrzéséhez különleges erőkre is szükség van.
Az 1. Gránátos Zászlóalj felderítő szakasza és mesterlövészei összehangolt kiképzése a Bakonyban:
️
A Tisza pártnál felvétel van!
Bárkit felvesznek!
Diktafonnal.
Ha a háborúnak vége lesz, a gazdaság is visszaáll az emelkedő pályára.
️2022 elejéhez képest háromszor több zöldautó közlekedik Magyarországon! 
Idén októberben közel 2000 tisztán elektromos gépkocsi állt forgalomba Magyarországon.
Összesen eddig több, mint 66 ezer…
Van különbség
️