1517-ben ezen a napon függesztette ki Luther Márton a wittenbergi vártemplom ajtajára a bűnbocsátó levelek árusításával kapcsolatos 95 tételét.
A reformáció napján tisztelettel és szeretettel köszöntöm…
Döntött a kormány a vidéki otthonfelújítási támogatásról és annak feltételrendszeréről.
A vidéki otthonfelújítási támogatásra jogosultak azok a gyermekes családok, akik ötezer főnél kisebb népességű településen laknak. A most bevezetendő konstrukció gyakorlatilag megegyezik a 2021-22-ben már futó otthonfelújítási programmal: a felújítási munkálatok széles köre tartozik a támogatotti körbe, munkadíj és anyagköltségek 50 százalékára, de legfeljebb 3 millió forint összegben igényelhető vissza nem térítendő otthonfelújítási támogatás.
Emellett, tehát a második 3 millió forintként igénybe vehető államilag támogatott jelzálogalapú kölcsönkonstrukció, ez a felújítási költségek megelőlegezését és megkönnyítését teszi lehetővé.
1517-ben ezen a napon függesztette ki Luther Márton a wittenbergi vártemplom ajtajára a bűnbocsátó levelek árusításával kapcsolatos 95 tételét.
A reformáció napján tisztelettel és szeretettel köszöntöm…
Töltsük ki minél többen a nemzeti konzultációt!
Itt az új munkáshitel!
👉 17 és 25 év közötti fiataloknak,
👉 kamatmentes, szabadfelhasználású,
👉 maximum 4 millió forint.
Éljenek a
fiatalok!
Ami társulva az Unió gazdasági destabilizációjának hatásaival, veszélybe sodorhatja az Európai Uniónak, mint szervezetnek a létét.
/Kövér László/
Október 31. a reformáció napja. Isten éltesse a Kálvinista Rómát! 
Kemény kérdések, egyenes válaszok, nagynevű intézmények Washingtonban
A European Council on Foreign Relations (ECFR) az európai politika jövőjéről hívott össze tanácsakozást a közelgő amerikai…
„A szeretet természeténél fogva készséges és engedelmes az iránt, akit szeret.” (Luther Márton)
️ Ma a reformáció napját ünnepeljük, amely az egyház megújításának szenvedélyes kísérlete a 16. századtól…
A Régiók Európai Bizottságának magyar elnökség keretében rendezett balatonfüredi eseményén elmondtam, hogy a kohéziós politika az EU legnagyobb és legsikeresebb befektetési eszköze. Jelenleg viszont…
Kormányinfó
A reggel a Mokkában indul
️. Ismét a legfontosabb ügyek kerülnek terítékre:
Az új gazdaságpolitikai akcióterv gazdasági és növekedési fordulatot fog hozni Magyarországon.
A kormány…