Egy évtized alatt Magyarország és a magyar állam szemmel láthatóan megerősödött.

👉 Az idei nyár a magyar turizmus rekord nyara volt, és így az idei esztendő rekord évnek ígérkezik. Soha nem nyaralt ennyi honfitársunk az országhatáron belül, és soha nem látogatott ennyi turista hazánkba.

👉 Közel húsz év után újra nemzeti kézbe vettük a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repteret, vagyis visszavettük hazánk globális kapukulcsát.

👉 Az MVM részesedést vásárolt a világ egyik legnagyobb földgázmezőjében. Ez minden szerénység mellett is történelmi jelentőségűnek tekinthető.

👉 Chile és Görögország után Magyarország a világon a harmadik helyen áll a napenergia arányát tekintve az áramtermelésben.

👉 Gazdaságunkban továbbra is teljes a foglalkoztatás, 4 millió 740 ezer ember dolgozik, és aki dolgozni akar, az talál is magának munkát, és eltarthatja a családját.

👉 A nyáron a bruttó átlagkereset 636.700 forintra nőtt, ez 14 százalékos emelkedés tavalyhoz képest.

Bár a magyar gazdaságnak rendszeresen halálhírét keltik, a magyar gazdaság köszöni szépen, jól van, és éppen a soron következő csaták megvívására készül. Igaz lehet, hogy akinek halálhírét keltik, az sokáig él - mondta Orbán Viktor az Országgyűlésben.

A Szabadságpárt még soha nem nyert parlamenti választást Ausztriában. Most viszont szövetségeseink végeztek az első helyen.

Nem a háborúra, nem a migrációra és nem a genderpropagandára! Bravó, nagy-…

A magyar gazdaság növekedési ütemét a 3 és 6 százalék közötti sávba kell emelnünk, akkor is, ha ez Európában rajtunk kívül senkinek sem sikerül.

Ha kell, egyedül is meg kell csinálnunk, s meggyőződésem…

Orbán Viktor: ha Brüsszel továbbra is ragaszkodik a döntéséhez, megkapja, amit akar, és Brüsszel főterére fogjuk szállítani a Magyarország kapuját döngető migránsokat.

Orbán Viktor már lassan 10 éve, 2015-ben megmondta, hogy meg kell védeni a schengeni határokat.

Németország ma már oda jutott, hogy kénytelen lezárni határait az illegális migráció fenyegetése miatt.

Mi…

Orbán Viktor:

A tanévkezdésre 13 millió tankönyvet juttattunk el ingyen a diákokhoz.1,2 millió diák jut ingyenesen tankönyvhöz, ez 15 milliárd forint kiadásától kíméli meg a családokat.
A rászorulók…

140 éve született Slachta Margit szerzetesnővér, az egyház társadalmi tanításából fakadó szociális munka elkötelezettje, a Magyar Országgyűlés első női tagja.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média