Példásan összefogott az ország. Az első szó a köszöneté az önkénteseknek, a vízügyi szakembereknek, rendőröknek, katasztrófavédők, tűzoltók, katonák, mindenkinek, aki a védekezésben segítséget nyújtott!

Most könnyebben sikerült elhárítanunk a bajt, mint 2013-ban.

A magyar állam hatékonyabb, szervezettebb és felkészültebb. Az elmúlt tíz évben kiegészítettük a védelmi vonalainkat, megépítettünk több kilométernyi mobilgátat, fölkészültünk az ideiglenes védművek gyors fölépítésére.

Azt mondhatom, hogy Magyarország ötösre vizsgázott árvízi védekezésből. Megvolt a sikerhez szükséges szív, és megvolt a szakértelem is - Orbán Viktor.

Semmi sem véletlen!

Alejandro Pena a Neomarxista Rt. baloldali szervezett választási csalásokról szóló könyve igazi csemege!

🤝Köszönjük a Kereszténydemokrata Intézet és az Alapjogokért Központ…

Felszólalás az ENSZ Civilizációk Szövetsége baráti csoport ülésén

Ez ma a legfontosabb esemény. Kína és Brazília vezetésével összeül most tizenöt ország, mivel a Globális Dél államainak elegük van abból, hogy egy tőlük több ezer kilométerre lévő háború árát kell…

Kormányzati Igazgatási Értekezlet

A hagyományteremtő céllal összehívott egyeztetés a főispánok és a közigazgatási államtitkárok közötti szorosabb együttműködést segíti elő.

Köszönöm az előremutató…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média