Orbán Viktor: Magyarország megvédte magát, és sokadik alkalommal bizonyítottuk be saját magunknak, hogy Magyarország ezt meg tudja csinálni.
Magyarország 1:0 Dunai Árvíz
Ez az ötödik nagy árvíz, amit közvetlenül látok, vagy miniszterelnökként felügyelek, és a legolajozottabb együttműködés az most volt.
Vannak még járőreink, tehát a vízügyesek, akik fantasztikus munkát végeztek, le a kalappal, első helyen talán őket kell kiemelnünk. Ha már itt tartunk, akkor az egyenruhásokat mind meg kell említeni, a katonák, rendőrök jól dolgoztak.
Rengeteg önkéntes volt, nekik is köszönjük a munkájukat. Sőt még ilyenkor a börtönökből is, akik enyhébb bűncselekmény miatt ülnek, vagy vannak bezárva, ilyenkor őket leválogatjuk, és akit lehet, és jelentkezik erre a munkára, őket még kivisszük. Volt több száz ilyen önkéntesünk is, aki dolgozott a gáton.
Magyarország megcsinálta! - mondta Orbán Viktor a TV2-nek adott exkluzív interjújában.
Orbán Viktor: Magyarország megvédte magát, és sokadik alkalommal bizonyítottuk be saját magunknak, hogy Magyarország ezt meg tudja csinálni.
Magyarország 1:0 Dunai Árvíz
A magyarok ismét összefogtak és megcsinálták!
Kabát a szekrénybe, csizma a helyére. Remélem, jó sokáig ott is maradnak.
Kabát a szekrénybe, csizma a helyére. Remélem, jó sokáig ott is maradnak.
Győzelem, Győrtől Mohácsig!
Egy időre búcsút veszek a gumicsizmától. Remélem, jó sok időre. Ma estig minden településünkön véget ér a tetőzés. Sikeresen védekeztünk…
Petike tévképzetei a szegénységről és a korrupcióról
Köszönet az árvízvédelemben résztvevőknek
Ma Brüsszelben az Általános Ügyek Tanácsán mutattam be a magyar EU elnökség programját: kiemelten foglalkoztunk Európa versenyképességének a javításával és a bővítési politikával.
Napirenden volt a…
Nagy menet volt!
Köszönöm minden megafonos társamnak a közös árvízi munkát.
Sokat tanultunk és tapasztaltunk az elmúlt napokban.
Köszönet minden dunainak, ahol befogadtak és örömmel vették a…
Köszönjük mindenkinek, aki kivette a részét a munkából.
Magyarország megcsinálja!
Az árvízi védekezés 12 napja. Köszönjük mindenkinek, aki kivette a részét a munkából.…
Orbán Viktor: ez a mi országunk. Képesnek kell lennünk arra, hogy Brüsszel vagy bárki más nélkül meg tudjuk védeni.