Szalay-Bobrovniczky Kristóf: visszautasítom, hogy egy hordószónok Magyarország köztársasági elnökét, a Magyar Honvédség főparancsnokát azzal vádolja, hogy nem vesz részt az árvíz elleni védekezésben.
Visszautasítom, hogy egy hordószónok Magyarország köztársasági elnökét, a Magyar Honvédség főparancsnokát azzal vádolja, hogy nem vesz részt az árvíz elleni védekezésben️
A heccpolitikus állításával szemben Magyarország köztársasági elnöke, a Honvédség főparancsnoka személyesen jelen volt azokon a pontokon, ahol a magyar hivatásos és tartalékos katonák szolgálatot teljesítettek a gáton.
Amióta megjelent a közbeszédben az árvízveszély, mint téma a különböző baloldali médiumok és Magyar Péter igyekeztek egymásra licitálva, válogatott szélsőséges állításokkal pánikot kelteni. Viszont…
Úgy látom, hogy az európaiak különböző aggodalmakkal, elvárásokkal és törekvésekkel rendelkeznek, mindezeket pedig egy olyan Európai Unióban kell kezelni, amely mindannyiunkért van.
️Magyarország rendkívüli körülmények és kihívások idején vette át az elnökséget, amikor Ukrajnában háború dúl, és súlyos konfliktusok pusztítanak a Közel-Keleten és Afrikában. Mindeközben Európa…
A Tanács elnökeként ma én írtam alá Roberta Metsola elnök asszonnyal azokat az uniós jogszabályokat, amelyeket a magyar elnökség alatt véglegesítettek az uniós intézmények.
Óvári Gazdász hallgatókkal ma nem kapára kaszára kaptunk, hanem lapátra. Töltöttük a zsákokat homokkal, s raktuk a Duna áradásának útjába Dunaremetén. Büszke vagyok az új generáció példamutató…