Nem ez az első árvizünk.

2013 óta a legkritikusabb szakaszokon megerősítettük a védműveket.

Ha mindannyian beletesszük a munkát, nem lesz baj. Magyarország megcsinálja!

Mindenki ott van a gátakon. Vízügy, katasztrófavédelem, katonák, rendőrök, önkéntesek. Mindenki a helyén.

Hatalmas a feladat, de nem ez az első árvizünk.

Magyarország…

Vácot is fenyegeti a Duna, ezért a Magyar Honvédség katonáira itt is komoly feladat hárul a védekezésben. Helyzetjelentés a városból a honvédelmi minisztertől.

Budapesten már a rakpartokat is elöntötte a víz. A védekezés szempontjából az egyik kritikus szakasz a Margitszigetnél lesz. Az árhullám várhatóan szombaton tetőzik a fővárosban.

Így néz ki a szükségtározó megnyitása után a Lajta. Azért volt szükség a gát átvágására, hogy megvédjük Mosonmagyaróvárt az árhullámtól.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média