Magyarország a NATO-csúcson is a tűzszünet és a béketárgyalások megkezdése mellett kíván érvelni. Hazánk ki akar maradni abból a most jóváhagyásra váró döntésből, amelynek értelmében a NATO Ukrajnát támogató missziót indít katonai kiképzés és a fegyverszállítások koordinálása céljából.

A mi álláspontunk világos: mi ebből ki fogunk maradni. Megállapodásunk van a mostani főtitkárral, és ígéretünk van a leendő főtitkártól is, hogy Magyarország ebből ki fog maradni.

Magyar katonát ilyen akcióhoz nem adunk, a magyar adófizetők pénzét ilyen akcióhoz nem adjuk, és Magyarország területét sem adjuk ilyen akció végrehajtásához, fegyvert pedig továbbra sem szállítunk. Ez a pozíciónk biztosítja azt, hogy Magyarország, a magyar emberek biztonságát meg tudjuk védeni - jelentette ki Szijjártó Péter Washingtonban a NATO-csúcsról.

Ennyi tagja van eddig a Patrióták Európáért frakciónak.
Két hete még röhögés volt a ballibeknél. “Úgysem sikerül összehozni egy frakciót”- mondták.

Most ugyanezek két dolgot tesznek.
Vagy támadják a…

️ Kereszténydemokrataként az értékalapú, a nemzetek együttműködésén nyugvó, normális és polgárbarát Európáért dolgozunk.

A Patrióták Európáért az EP harmadik legnagyobb politikai csoportjaként a…

Vigyázat, mert megint hazudik

A feleségét lehallgató, megzsaroló, majd a felvételt árúba bocsátó magyar péter ott folytatja, ahol a takonygerincű elődje Karácsony Gergely befejezte: hazudik, igyekszik…

Mi várható a reptéren, miután az állam újra többségi tulajdonos?

Országszerte közel nyolcszáz vidéki cukrászda igényelhet egymillió forint vissza nem térítendő támogatást eszközbeszerzésre és fejlesztésre augusztus 1-ig.

ℹ️ Az összesen 𝟖𝟎𝟎 millió forint…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média