Dobrev Klára azzal kérkedik, hogy ők mennyit tesznek azért, hogy ne jöjjenek Magyarországra uniós pénzek.

Büszkén vállalja Gyurcsányné, hogy őt mindig megkérdezik, amikor a magyar ügyek kerülnek napirendre és mélyen egyetért, ha Brüsszel pénzügyi oldalról akarja ellehetetleníteni az országot.

A kormányzásuk alatt is mindent megtettek, hogy elvegyenek bármit az országtól, az emberektől, de sok év ellenzékiségéből is lett ez a programjuk. A nemzetközi programjuk.

Nem csoda, hogy a magyarok nem bíznak bennük és ennek minden választáson hangot is adnak 2010 óta.

Június 9-én újra megtehetjük - írta Kocsis Máté a Facebookon.

️Magyarország jó időben és megfelelő stratégia mentén kezdte el újraépíteni a védelmi iparát.
Nagyot haladtunk előre, de számos feladat áll előttünk, amíg a védelmi ipar Magyarország új ‘tigrise’ lesz.

2024-ben feladatunk a KRESZ egyszerűbbé és korszerűbbé tétele. Míg kollégáimmal az új szabályozáson dolgozunk, a gyerekek addig is a Városligetben felújított KRESZ-pályán gyakorolhatják a szabályos…

1843-ban ezen a napon énekelték először a nyilvánosság előtt Vörösmarty Mihály Szózat című költeményét, Egressy Béni megzenésítésében.

Nemzeti ünnepeink fohásza elnöki munkám egyik sorvezetője, amely…

Hiába nő a nyomás, nem megyünk háborúba. Szijjártó Péter a NATO háborúpárti javaslatáról.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média