Kezdődik a Kormányinfó 
Amit pillanatnyilag a NATO ukrán misszióról tudunk, az az, hogy ez a fegyverszállítások koordinációját és fegyveres katonai kiképzést is jelentené. Emellett 100 milliárd dollárt kívánnak fordítani a következő öt évben a háborúra és Ukrajna támogatására. Ez önmagában aggasztó, hogy a háború ötéves elhúzódásával számolnak.
Magyarországon is óriási nyomás van, hogy ezeket a NATO terveket támogassuk.
Ki akarunk maradni a háborúból, a NATO misszióban nem kívánunk részt venni.
Szerintünk a békét kell szolgálni, és azért kell megerősíteni a haderőnket, hogy Magyarország garantálni tudja saját állampolgárainak és egyébként NATO egészének is a békét, nem pedig olyan akciókba bocsátkozni, amely világháborús kockázattal jár atomhatalmak között.
Ezt szerintünk minden körülmények között el kell kerülni - jelentette ki Gulyás Gergely.
Kezdődik a Kormányinfó 
Lassan 10 éve dolgozunk együtt Wang Yi kollégámmal és ezalatt a 10 év alatt teljesen más dimenzióba kerültek a magyar-kínai kapcsolatok.
Ma már Németország mellett Kína van a legnagyobb hatással a…
A diplomáciai kapcsolataink 75. évének méltó megünneplése: minden területre kiterjedő teljes stratégiai partnerség jött létre a Kínai Népköztársaság és Magyarország között.
️Újra itthon, újra kampány, újra együtt!
Az elmúlt 10 év tapasztalata megmutatta, hogy egyeltalán nem mindegy, hogy milyen képviselők kerülnek az Európai Parlamentbe!
Hajrá Vicsek Annamária!…
A kínai elnök idelátogatásának nagy gazdasági jelentősége van.
Amikor a baloldal hatalmon volt, kiárusították a nemzeti vagyont. Most saját magukat adták el.
👉 Nekik mindegy, hogy kormányoznak vagy nem, mindig is a külföldi érdekeket szolgálják.
Soha többé…
Hszi Csin-ping kínai elnök Magyarországon. Hamarosan megkezdjük a tárgyalásokat. 

Hosszú nap. Tárgyalás a kínai elnökkel, interjú, megállapodások aláírása, sajtónyilatkozat.
Azt is látjuk, hogy a nemzetközi sajtó egy része úgy ítéli meg, hogy helyes, hogy Párizsba megy a kínai elnök, de helytelen, hogy Budapestre.
Mi úgy gondoljuk, hogy a külpolitikában is a kettős mérce…
☝ Nyugat-Európában ma is eltávolítják a kereszteket, templomokat becstelenítenek meg, a keresztény hitükért embereket hurcolnak meg.
️
Ázsia és Afrika egyes országaiban pedig sajnos mindennapos a…