Nyelvvizsga nélkül is kézhez vehetik diplomájukat, akik 2021. augusztus 31-ig sikeresen befejezik felsőoktatási tanulmányaikat - jelentette be Novák Katalin.

Valóban, még a legszebb tündérmesék vége sem boldog feltétlenül, de a magyar csapat letette névjegyét Európában és ha a meccset nem is, de sok millió ember szívét megnyertük tegnap este. Köszönjük…

2021. június 21-én Stumpf István, felsőoktatási modellváltás koordinációjáért felelős kormánybiztos volt a Tisza Klub vendége.

Stumpf István a magyar felsőoktatás aktuális helyzetével, a kormányzati…

Harminc évvel ezelőtt azt hittük, Európa a jövőnk, ma már látjuk, mi vagyunk Európa jövője. Merjünk demokraták és szabadságharcosok lenni Brüsszelben is, mert csak ebből születhet meg az új európai…

Átadtuk a Nonprofit szolgáltatóházat Komáromban.

Az épület rövid időn belül megtelik élettel, hiszen ide költözik a Tám-Pont Család- és Gyermekjóléti Intézmény mellett a DiViSz, valamint számos civil…

Lengyel Róbert polgármester úr meghívását elfogadva, közösen néztük meg a Rózsakertben elvégzett felújítási munkákat.
Már korábban beszámoltam róla, hogy sikerült 272 millió forint kormányzati…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média