️A DK-s Bauer Tamás szerint Rákosi nem volt hazaáruló
️
Szóval a Gyurcsányista, kommunista felmenőkkel rendelkező Bauer Tamás szerint, amikor Rákosi kiszolgáltatja a hazáját egy másik…
️A DK-s Bauer Tamás szerint Rákosi nem volt hazaáruló
️
Szóval a Gyurcsányista, kommunista felmenőkkel rendelkező Bauer Tamás szerint, amikor Rákosi kiszolgáltatja a hazáját egy másik…
Első fecskék: balatoni hekk ebédre
Tudjuk, hogy a legnagyobb próbatétel a járvány alatt a vendéglátóipart érintette, ezért májusra is elérhetővé tettük a számukra a bértámogatást. Már több mint 30 ezer vállalkozás élt a lehetőséggel,…
Ha tovább haladunk az oltási programban, akkor még inkább újraindulhat az élet és a nyarunk is szabadabb lehet.
✌️ Minimum ezüstérem 
Következő telefonos képviselői fogadóórámra várom az érdeklődőket!
Időpont: 2021.05.06. (csütörtök), 18:30-tól.
Ha szeretne részt venni, kérem, az alábbi telefonszámon keresse kollégámat: 06-30/360-3801
Számunkra a járványhelyzet alatt is kiemelten fontos a klíma és természet védelme, és ennek egyik sarkalatos pontja a közlekedés zöldítése.
Ehhez járul hozzá a Zöld Busz Program is, melynek keretében…
Ennyi.
A hazánkkal foglalkozó idei jogállamisági jelentést előkészítő delegáció kapcsolattartójának, Magyar Gábort, az Európai Bizottság egyik főigazgatóságának munkatársát…