Juhász Hajnalka: A nemzet nem marad fent családok nélkül, családok pedig nincsenek gyermekek nélkül. A gyermeknevelés támogatásához minden segítséget meg kell adnunk. 

A baloldal inkluzíve, ideértve Magyar Pétert is, háborúpárti.
A kormány és a kormánypártok pedig békepártiak.
A helyzet nagyon súlyos, mert háborús készülődés van. Látjuk, mit mondott a francia elnök, mit mondott a lengyel miniszterelnök, a finn, a lett, a litván vezetők, a cseh köztársasági elnök, tehát van egy háborús készülődés.
Ami még ennél is súlyosabb az az, hogy a NATO-ban is van egy háborús készülődés, hiszen a NATO-ban volt egy vörös vonal mostanáig, ami arról szólt, hogy a NATO nem tesz olyan lépést, amely közelebb hozna egy NATO-Oroszország katonai konfliktust.
A NATO most átlépte ezt a vörös vonalat, felrúgta ezt a megállapodást, hiszen most szervezi azt, hogy hogyan tudja koordinálni az ukrán katonák kiképzését, a fegyverszállítást Ukrajnában.
Szerintünk ez egy nagy lépés, és nagyon rossz irányba, hiszen a NATO és Oroszország, két atomhatalom összecsapása egyenértékű lenne a III. világháborúval.
Háború vagy béke? Mi a béke pártján állunk - jelentette ki Menczer Tamás.
/posztok.hu


MIGRÁCIÓS PAKTUM = kötelező betelepítés és migránsgettók.
️
️ Erről szavaz ma az EP. 
Fedélzeten.


Térségünkben is létrejött vagy másfél száz új bölcsődei férőhely!

