November 17. - A koraszülöttek világnapja 
Köszönjük azoknak az egészségügyi dolgozóknak és szervezeteknek, akik emberfeletti teljesítményükkel segítik a koraszülötteket és családjaikat.
A Fidelitas XXI. Kongresszusának zárónyilatkozata:
„Mi vagyunk az első politikai generáció, akiknek a szabadság, a szabad véleménynyilvánítás, a nemzeti függetlenség és büszkeség magától értetődő valóság. Nem kellett küzdenünk érte, ebbe nőttünk bele, szüleink és nagyszüleink harcoltak meg érte. De ez az örökség most olyan kihívással néz szembe, amivel már nekünk kell megbirkózni.
Olyan időket élünk, amikor Európa békéje és biztonsága veszélybe került. Háborús konfliktusok, gazdasági válságok, a globalizmus és a szélsőséges ideológiák térnyerése minden eddiginél nagyobb feladat elé állítanak minket.
A generációnk küldetése világos: mindazt, amit eddig biztosnak hittünk, most nekünk kell megvédenünk. Választanunk kell béke és háborúskodás között, szuverenitás vagy globalista függés; nemzeti büszkeségre épülő egység vagy megosztottság között. Választanunk kell: összefogás vagy pusztító széthúzás, nemzetépítés vagy önfeladás. Nem utolsó sorban pedig csapatot kell választani, kikkel vállalunk közösséget: nemzeti érzelmű bátor fiatal harcosokkal vagy agyhalott Soros-ügynökökkel.
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Európa legsikeresebb politikai közössége. A Fidesz és a Fidelitas három évtizede a bizalom és a hűség egysége, amit ma újra megerősítünk. Egy sikeres nemzet és politikai közösség ereje abban áll, ha annak tagjai bízhatnak egymásban; ha a felelősséget és a feladatot veszik fel - és nem egymást.
A globális hazugsághálózatok propagandájával szemben nálunk van az őszinteség és a szavak ereje. Ezért a mi feladatunk, hogy rámutassunk arra, mi a hazugság, kimondjuk mi az árulás és lerántsuk a leplet az igazságtalanságról.
Mi patrióták újra naggyá tesszük Magyarországot és egész Európát, mi fidelitasosok pedig készen állunk arra, hogy ebből a munkából kivegyük oroszlánrészünket.
Hajrá Magyarország! Hajrá Fidelitas!”
Debrecen, 2024. november 16.
A Fidelitas XXI. Kongresszusa
November 17. - A koraszülöttek világnapja 
Köszönjük azoknak az egészségügyi dolgozóknak és szervezeteknek, akik emberfeletti teljesítményükkel segítik a koraszülötteket és családjaikat.
Egerben megnyílt az MCC 30. képzési központja!
Heves vármegye székhelye mostantól otthont ad a Mathias Corvinus Collegium - MCC30. képzési központjának. Az MCC nem csupán oktatási intézmény, hanem…
2025-ben segítjük a kis- és középvállalkozásokat, biztosítjuk a megfizethető lakhatást, és nőni fog a jövedelmek vásárlóereje.
Amit vállaltunk, teljesítettük: 2024-ben a patrióta erők többségbe kerültek a nyugati világban.
Nekünk továbbra is a magyar érdek az első 
️
Ma rakétabecsapódások történtek Kárpátalja megyében. A megyei kormányzó tájékoztatása szerint sem áldozatok, sem sérültek sincsenek. Mi továbbra is a háború azonnali lezárását, fegyverszünetet és a…
Köszönöm a bizalmat, a megtiszteltetést 

️
A Magyar Paralimpiai BizottságKöztestület tisztújító közgyűlésén újra elnökségi taggá választottak. Hatalmas felelősség, érzem! Gratulálok a 3️⃣. ciklusát…
️HELYZETJELENTÉS
️
A hajnali, Kárpátalját érintő támadásban a megyei kormányzó tájékoztatása szerint sem áldozatok, sem sérültek nincsenek.
️Folyamatosan figyeljük a helyzetet, a radar megfigyelést…
Meghirdettük a Nemzeti Együttműködési Alap pályázatait civil szervezetek számára. Részletek: civil.info.hu.
A Patriótákkal Európában új realitás jött létre. A jövő a szuverén, önálló, büszke és sikerre éhes nemzeteké!
- Orbán Viktor -