Miközben Európa keleti felén keresztény emberek százezer szám ölik egymást, addig Európa nyugati felén százezer szám engedünk be idegen civilizációból embereket. - Orbán Viktor

#fidelitas

Nélkületek nem fog menni.
De közösen meg tudjuk és meg is fogjuk csinálni

Péterffy Attila figyelmen kívül hagyva a pécsiek akaratát, újra alpolgármesternek jelölte régi embereit. A megalakuló új pécsi közgyűlés azonban nemet mondott a múlt embereire, és leszavazta őket.
Meg…

Se személyi, se lakcímkártya, se jogosítvány, se forgalmi nem kell az igazoltatáshoz, ha Digitális Állampolgár mobil alkalmazással igazolja magát ☝. A rendőrség is halad a korral és a DÁP-pal.

A mai nap az Idea kedveskedett egy új kutatással, éppen-éppen vezetnek a kormánypártok.

Megszokhattuk már ezt.

Az olló zárul, fej-fej mellett, Márki-Zay megeszi reggelire az egész Fideszt, az összefogás…

Samuel Paty.

Középiskolai történelem–földrajz szakos tanár - volt, egészen haláláig.

Amíg ki nem végezte egy diákja.

Pontosan négy éve - ezen a napon.

A pedagógus bűne csupán annyi volt, hogy egy vallási…

A gyermekek után járó szja kedvezményt megduplázzuk:
első körben 2025 júliusával fog nőni 50 százalékkal, 2026 januárjától pedig további 50 százalékkal.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média