A nehezén már túl vagyunk
Az elmúlt napokban megfeszítetten dolgoztunk, támogattuk egymást és harcoltunk az idővel, hogy mire tetőzik a Duna, településeink készen álljanak. A családunk, barátaink, ismerőseink, szomszédaink pedig biztonságban legyenek

Vasárnaptól kezdve 1️⃣.8️⃣6️⃣2️⃣.5️⃣0️⃣0️⃣ zsákot töltöttek meg az árvízi védekezésben résztvevők.
Péntekre összesen 7️⃣5️⃣4️⃣ kilométeren védekeztünk.

Még 5️⃣ nehéz napot kell átvészelnünk ahhoz, hogy az ország fellélegezzen

Köszönöm Mindnyájatoknak️ A bajban csak egymásra számíthatunk

A nehezén már túl vagyunk
Az elmúlt napokban megfeszítetten dolgoztunk, támogattuk egymást és harcoltunk az idővel, hogy mire tetőzik a Duna, településeink készen álljanak. A családunk, barátaink,…

Tetőzött a Duna Budapesten. A hivatalos szervek és az önkéntesek remek munkájának köszönhetően szerencsére eddig semmilyen váratlan esemény nem történt! Még 5 nap van hátra!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média