Erős emberekre nagy szükség van. Az igazság erő nélkül keveset ér. 


Az igazság erő nélkül keveset ér. 


Erős emberekre nagy szükség van. Az igazság erő nélkül keveset ér. 


18 vagy 19 milliárd eurót kér a Bizottság arra, hogy ezeket a kamatokat ki tudja fizetni úgy, hogy közben mi egy fillért sem kaptunk abból a pénzből, aminek most a megnövekedett kamatterhéhez kellene hozzájárulnunk. - Orbán Viktor
Erős emberekre nagy szükség van. Az igazság erő nélkül keveset ér. 


Az igazság erő nélkül keveset ér. 


Erős emberekre nagy szükség van. Az igazság erő nélkül keveset ér. 


Olyan idők jönnek, amikor a gyenge népek elvesznek, az erősek megmaradnak, ezért minden nap erősíteni kell saját védvonalainkat és rendvédelmi szerveinket - mondta Orbán Viktor a Nemzeti…
Ne feledkezzünk meg az egészségügyben dolgozókról!
Közösen főzünk zuglói barátainkkal, Borbély Ádámmal és Rozgonyi Zoltánnal. Már beugrott az üstbe a borjú és a füstölt nyúlja, folyt. köv. ….
Soros György fia bejelentette: még aktívabban akar politizálni, mint az apja.
Ennek meg is van az eredménye. A Soros-féle NGO-k hatalmas erővel lobbiznak a migránsok betelepítése érdekében.…
Ma van Semmelweis-nap.
Köszönet és hála minden egészségügyi dolgozónak!
️
️
️Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője az alábbi nyílt levéllel fordul a dollárbaloldal EP-képviselőihez:
Kapja:
DOBREV Klára (S&D, DK)
CSEH Katalin (RE, Momentum)…
Nyílt levélben fordultam a dollárbaloldal EP-képviselőihez:
“Kapja:
DOBREV Klára (S&D, DK)
CSEH Katalin (RE, Momentum)
DONÁTH Anna (RE, Momentum)
ARA-KOVÁCS Attila (S&D, DK)
GYÖNGYÖSI Márton (NI, Jobbik)…
Mától 1️⃣8️⃣%-kal emelkedik az ápolók bére! Következő emelés jövő márciusban
️
Olyan idők jönnek, amikor a gyenge népek elvesznek, az erősek megmaradnak, ezért minden nap erősíteni kell saját védvonalainkat és rendvédelmi szerveinket - mondta Orbán Viktor a Nemzeti Közszolgálati…