1947-ben ezen a napon kezdődött a felvidéki magyar lakosság kitelepítése.

A szlovák-magyar lakosságcsere-egyezményt 1946. február 27-én írták alá.

Az egyezmény értelmében Felvidékről 719 településről 326697 magyart telepítettek ki és fosztottak meg minden ingó és ingatlan vagyontól a "reszlovákizáció" jegyében. Emellett betiltották a magyar nyelv használatát, a magyar egyetemi hallgatókat elbocsátották az egyetemekről, valamint feloszlatták az összes magyar civil szervezetet.

Csehszlovákia 1993-as feloszlása óta, a mai napig nem fogadta el sem Csehország, sem Szlovákia a jogfosztó rendeletek hatálytalanítását és a jogfosztottak kárpótlását.

#fidelitas

DK: csak Dobrev Klára tudja megállítani az inflációt.

Szerintünk Dobrev Klára csak egy valamit/valakit tud megállítani.
A férjét.
Már ha akarja.

2023.04. - elnökségi ülés:
csoportalapítás
beszámoló a következő fél év rendezvényeinek programjáról
önkormányzati/EP kampány képzés és felkészítő hétvége
Közéleti Akadémia
helyi csoportok pályázati…

Nacsa Lőrinc: Brüsszel valójában politikai érdekek mentén blokkolja az uniós forrásokhoz való hozzájutást. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke pedig beismerte, hogy nagyon sokat dolgoztak és dolgoznak ma is…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média