A dollárbaloldal bukott miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter az elmúlt hetekben olyat tett és olyat mondott, amire az elmúlt 30 évben nem volt példa.

Amit eddig csak sejtettünk, feltételeztünk, az nyilvánvalóvá vált. A kampányukhoz amerikai pénzekért térdelt a dollárbaloldal.

A részletekkel hamarosan jelentkezünk.

#fidelitas

Nem tudhatjuk, hogy pontosan mit kért ezért a tömérdek pénzért cserébe az amerikai milliárdos a dollárbaloldaltól.

️Azt azonban látjuk, hogy a baloldal épp úgy támogatja a brüsszeli szankciókat,…

Tény: a válságok korát éljük.

De nem csak háborús, gazdasági vagy energiaválság fenyeget bennünket, hanem az ember identitásának válsága is.

A szélsőséges liberális törekvések eddig sosem látott…

„Én ebben a háborúban nem hiszek, ebből semmi jó nem fog fakadni, ebből a háborúból csak rossz dolgok fognak fakadni.

Ezért szerintem békére van szükség.”

Idén tölti hetvenedik életévét Márta István, Erkel-díjas zeneszerző, színházigazgató. A kerek szám méltó ünnepléseként a Magyar Zene Házában tartott est során élvezhettük munkásságának eddigi…

Megnyitotta kapuját a Fülemüle bölcsőde Káptalanfüreden!

Sorra újulnak meg, épülnek fel az oktatási intézmények a választókerületben, köztük Balatonalmádiban is. Nemrég adtuk át a megújult bölcsőde…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média