Az őszi politikai évadot megyei és országos találkozókkal indítottuk el!

🟠 Pesti Imre regionális igazgató segített nekünk és megosztotta tudása mellett tapasztalatait is.

🤝 Nehéz időszak előtt állunk, ez nem kétséges. Így most még fontosabb, hogy az előttünk álló kihívásoknak együtt álljunk neki.

#fidelitas

A nyári pihenésünk időközikkel kereteztük és még több feladatot jelentő eredményekkel zártuk, ezért az őszi politikai évadot megyei és országos találkozókkal indítjuk, hogy a miérteken túl, együttes erővel a hogyanokra is válaszokat találjunk.

Köszönjük, hogy a Pest megyei választmányunk felkészülésében Pesti Imre regionális igazgató is a segítségünkre volt, megosztva velünk tudását és tapasztalatait.

Nehéz időszak előtt állunk. Közösségünk ereje abban is megmutatkozik, ha az előttünk álló kihívásokkal küzdve is együtt maradunk!

A szuverenista víziót képviselő erőknek a kommunikációs térben fel kell szabadítaniuk a globalisták dominanciája alól az olyan fogalmakat, mint „európai értékek" vagy épp „demokrácia".

Rosonczy-Kovács…

Több mint 200-an indulunk a szigetközi tájevező versenyen. Ha nem tévedünk el, a 10 ellenőrző pontot 22 km evezéssel elérjük. Ha eltévedünk... ?.
Nehéz döntés előtt áltam a mai napon, mert a mai…

🙏 A politikában és az államvezetésben a stabilitás békeidőben is kiemelt jelentősséggel bír.

🧨 Olyan nehéz, és komplex válsághelyzetekben, mint a tömeges migráció, a koronavírus-vészhelyzet, vagy…

A mai nap második állomása Balatonfüred, ahol ezen a hétvégén életre kel a történelem.

Az ősz beköszöntével a város egyik legnagyobb fesztiválja a Romantikus Reformkor, mely töretlenül őrzi népi,…

A magyar jogállamiság története hosszú évszázadokra tekint vissza. A nemzetközi baloldal hazai kiszolgálóival politikai boszorkányüldözést folytat hazánk ellen.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média