Európa-szerte nőnek az üzemanyagárak, Magyarországon továbbra is érvényben van az árstop.
Több tucat kórházat zárna be Gyurcsány Ferenc egészségügyi szakembere, Komáromi Zoltán.
"Talán még ennél kevesebb kórház is elég lenne."
A jelenlegi 164 helyett bőven elég lenne, ha kevesebb mint 90 kórház lenne Magyarországon valamint visszahoznák a vizitdíjat és a kórházi napidíjat is.
Úgy tűnik, hogy a kórházbezárások kérdésében nem vita, hanem teljes egyetértés van a baloldalon.
Európa-szerte nőnek az üzemanyagárak, Magyarországon továbbra is érvényben van az árstop.

Hamarosan kezdődik a Balatoni Hal- és Borünnep!
1946-ban több mint 200 ezer német nemzetiségű honfitársunknak kellett elhagynia Magyarországot, köztük azoknak is, akik Dunafalva területén éltek.
A történteknek állít méltó emléket az az emlékmű,…
Nagy öröm számomra, hogy ma a Magyar Érdemrend nagykeresztjével tüntethettem ki Wolfgang Schäublét, a Bundestag korábbi elnökét. Elnök úr nemcsak meghallgatott, hanem meg is értett minket, még akkor…
A kibontakozó európai gazdasági válság idején is megőrizzük legfontosabb eredményeinket, és nem adjuk fel a fontos céljainkat.
Ilyen nehéz körülmények közepette is vállaljuk, hogy Magyarország előre…
Holnap van a nemzeti összetartozás napja 
A magyar családok anyagi biztonságáért ezután is meg kell küzdeni.
Több százan indultak gyalogosan Csíksomlyóra Székelyudvahelyről.
️
A különleges jogrend segíti, hogy a kormány gyorsan tudjon reagálni a háború okozta biztonsági, humanitárius és gazdasági következményekre. Megőrizzük Magyarország békéjét és biztonságát, megvédjük a…