2 hét. 
Hallgass a szívedre!
️
2 hét. 
Hallgass a szívedre!
️
👨👨👦👦 Kis kikapcsolódás a fiaimmal és keresztfiaimmal; ezúttal három ukrán siket menekülttel egészítettük ki a csapatot.

️ Negyedévente kieresztjük a gőzt gokartozással.
Győzelem Pakson! Ez már nagyon kellett!
Hajrá Loki!
🟠Holnap Gulyás Gergely Miniszter Úrral és Szepesfalvy Anna Alpolgármester Asszonnyal beszélgetünk, melyet élőben közvetíteni fogunk a Facebookon is.
Két keréken is jó úton járunk!
Zalaegerszegen a felújított Göcseji Múzeum átadásán Palkovics László miniszterrel, Balaicz Zoltán polgármesterrel és Vigh László képviselőtársammal
A háború elől menekülőknek segítünk, de az illegális határsértőkkel szemben továbbra is szigorúan fellépünk.
Napló/1550: Csütörtök, Pálmonostora, fogadóóra. Egyéni ügyek, vállalkozói gondok mellett jókívánságokkal is érkeztek.
Gyenge nép nem kap békét, legfeljebb megkegyelmeznek neki.
Gyenge nemzetnek nem jár a szabadság, legfeljebb hamisgulyás a barakkjába.
Gyenge nép nem tud tető alá hozni semmilyen egyetértést, legfeljebb…
A háború egyet jelent a családok felbomlásával. Magyar nőként és anyaként a legfontosabb amit tehetünk a jelenlegi helyzetben, hogy elmondjuk mindenkinek: Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból.…