Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség. 
Hargita - A székelyek szent hegye.
️
Tudtad
2001-ben a baloldal gyűlöletkampányt indított a határon túliak ellen, miután Adrian Nastase román és Orbán Viktor magyar kormányfõ arról tárgyaltak, hogy román állampolgárok könnyebben vállalhatnak munkát Magyarországon.
Az MSZP – ekkor, mint utóbb kiderült, Gyurcsány Ferenc ötletét megvalósítva – meglehetősen idegenellenes kampányba kezdett, amiben azzal riogattak, hogy a megállapodás miatt 23 millió román munkavállaló fogja elözönleni Magyarországot: letelepednek, elveszik a magyarok munkáját, túlterhelik a szociális ellátórendszert.
Soha többé baloldal.
Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség. 
Hargita - A székelyek szent hegye.
️
Átadtuk a veresegyházi Kálvin Téri Református Általános Iskola új összekötő épületszárnyát és dolgozunk a negyedik ütem megvalósításán.
️


✍️ Elkezdődött a kisnémedi művelődési ház bővítése újabb támogatásból. Nem kizárt, hogy keresztrejtvényt is fognak itt fejteni a helyiek.
️
Gyenge nép nem kap békét, legfeljebb megkegyelmeznek neki.
Gyenge nemzetnek nem jár a szabadság, legfeljebb hamisgulyás a barakkjába.
Gyenge nép nem tud tető alá hozni semmilyen…
Ne hagyjuk, hogy visszarántsák hazánkat a baloldali rémálomba!
Április 3-án csak a Fidesz!
🟠 Az elmúlt 12 évben új dimenzió nyílt a nemzetpolitikában. 
🟠 A legnagyobb eredmény a lelki egység megteremtése, melyet jól jelképez, hogy 2010 óta több mint 1 millió külhoni honfitársunk vált…
2 hét múlva választás!

Nyerjük meg életünk legfontosabb csatáját!
Ha a baloldal kijelentéseit tettekre váltanák, Magyarország belesodródna a háborúba!
️Magyarországnak három nagyon fontos feladata van:
️ nem sodródhatunk bele ebbe a konfliktusba, ki kell maradnunk…
Magyarország Kormánya támogatásával 2010 óta több, mint 3000 templom újult meg a Kárpát-medencében.
️ Április 3-nak ez is tétje: visszatér az egyházellenes baloldal vagy folytathatjuk megkezdett munkánkat az egyházakkal, a magyar társadalom szolgálatában.
Sok sikert kívánok Dankó Béla, a…