A Jászság nagy utat tett meg 2010 óta.
Az itt élők még emlékeznek, mibe került a gyurcsányi kormányzás és nem akarnak visszafordulni a kudarcos múltba.
Arra, hogy a térség továbbra is előre menjen, Pócs…

🟠Tisztelt Választópolgár

🟠Meg kell védenünk az eredményeinket

🟠Előre menjünk, ne hátra

🟠Találkozzunk személyesen

🟠Tisztelettel: Németh Zsolt

Csoda épül Óbudán! A szaléziak új óbudai oratóriuma és a Tartományfőnökség új épülete célegyenesbe érkezett. Szinte itt "nőttem fel", nagyon jó látni milyen jó helyük lesz a fiataloknak a Kormány…

Nekünk a magyar családok az elsők!

Tegnap megindult a családi adóvisszatérítés kiutalása azoknak, akik utalással kérték a kézbesítést. Mi, akiknek a Pilis-Dunakanyari térségben is a családok az elsők…

Már lángvágóval is támadnak a déli határon a migránsok, hogy bejussanak Magyarországra - több ezer eurót költenek az ehhez szükséges eszközökre.

☝️ Rendőreink és a határvédelemben dolgozók mindennapos…

„Az ismétlés nem változtatja a hazugságot igazzá” – ez a Roosevelt amerikai elnöknek tulajdonított mondás juthat eszünkbe azoknak a felvételeknek a kapcsán, amelyekből kiderül: ️a Soros Györgyhöz is…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média