👆 „Az egész nyugati civilizáció" döntéshozóit és véleményformálóit várja Budapestre márciusban az Alapjogokért Központ.

Az amerikai Conservative Political Action Conference (CPAC) mintájára szervezik meg a CPAC Hungary nevű eseménysorozatot, amely főszónokának a magyar miniszterelnököt kérték fel.

„A tematika az Isten, haza, család hármas egységére fog épülni, ami magyarosan hangzó szlogen, de jól kifejezi azt az értékrendet, amely ellen átfogó globális támadás zajlik.”

#fidelitas

🟠Hajrá magyar vállalkozók

🟠Hajrá Dél-budai vállalkozók

🟠Együtt sokkal messzebbre jutunk

Ma 75 éve született Máté Péter.

A huszadik század egyik legkiemelkedőbb magyar zenei tehetsége volt.

Feleségével Dékány Saroltával, valamint az Expressz együttessel is dolgozott együtt. Életében…

A Kormányzati munkának köszönhetően most már Borsod-Abaúj-Zemplén megye is részesül az Igazságos Átmenet Alapból!

A bányászati térség polgármestereivel egyeztettünk, hogyan fogják érinteni a…

Katona Böbe barátunkkal aprólékosan vettük át, hogy mire van szükségük a debrecenieknek Macson, a Vezér utcai telepen, a Liget Lakóparkban.

Számíthatnak rám, számítok mindenkire!
Együtt vagyunk…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média