Ha kampányra kell, Márki-Zay Pétert nem zavarja a korrupció, elfogadja a piszkos pénzt is.
Bige László úgy fogalmazott: „Annyit adok Márki-Zaynak, amennyit kér.” A baloldali Márki-Zay Pétert anyagilag Bige László támogatja.

️ Márki-Zay Péter azonban nem tudja biztosan, hogy Bige László bűnöző-e, vagy sem.

️ A baloldal miniszterelnök-jelöltje, mint már korábban hallottuk „piszkos politikát folytat” védelmezi, maga mögé állítja és együttműködésben áll a Bige Lászlóhoz hasonló emberekkel.

️ Ők mind Gyurcsány emberei. Soha többé baloldal!

#fidelitas

Meggyújtottuk a hit gyertyáját Hercegszántón!

Advent első vasárnapján kezdetét veszi a várakozás, az Úrjövet időszaka, amely reménnyel tölt el mindnyájunkat. Mindenkinek meghitt készülődést kívánok!

Aki a szürke hétköznapok helyett egy szebb, jobb és környezetbarát jövő iránt érdeklődik, látogasson el a Planet Budapest 2021 fenntarthatósági expóra, mely november 30-tól térítésmentesen látogatható…

Mindig is sejtettük, hogy Karácsonyék célja a 10%.

️ De eddig azt hittük, választási eredményben akarják elérni – most már tudjuk, hogy "jutalékban" gondolkodnak.

️A lelki megérkezést az adventbe nagyban segítette a herceghalmiak szép ünnepsége, örülök, hogy ott lehettem!
Békés, boldog várakozást kívánok mindenkinek!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média