☝ A Fidelitas ma már évtizedes, vállalt küldetéssel rendelkezik. Vannak közöttetek olyanok is, akik az alapítás évében születtetek.

👏 Ez a fiatalos lendület, amit képviseltek, a szervezet sajátja, most már korokon átívelően.

A Fidelitas az én felfogásomban olyan szellemi bázist is jelent, ahol otthont találnak a közélet iránt fogékony, konzervatív, a polgári értékeket valló fiatalok.

#fidelitas

A mai napon hivatalomban fogadtam Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő urat.

Képviselő úrral áttekintettük a választókerületét érintő fejlesztéseket, jövőbeli célkitűzéseket.

Azért az egészen új színvonal a baloldalon, hogy egy klinikai elmebeteg kocsmai szintű hadoválása miniszterelnök-jelöltséget ér. Ennyit sikerült elérnetek. Gratulálok!

️ Srácok, nem ravasz, hülye. Majdnem sikerült.

Az egészen érdekes taktika ugyanis - és a Telex ezt állítja -, hogy Márki-Zay azt mondja egyes kérdésekben, mint a Fidesz, úgy mondja, mint a Fidesz,…

A következő öt-hat hónapban elsősorban az a dolgunk, hogy tisztességesen, becsületesen, napi sok-sok órát dolgozva, az emberek megélhetését szem előtt tartva elvégezzük a munkánkat - mondta Orbán…

Az oltási akcióhét első három napján 48 ezer oltatlan ember döntött úgy, hogy felveszi az első oltását. Az akcióhét sikere sok életet menthet meg.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média