Az elkövetkezendő hetekben, hónapokban olyan horderejű dolgok történnek majd, amely Magyarország történelmében egyedülálló:
hiszen megkezdődött a nyugdíjasok számára a 80 ezer forintos nyugdíjprémium…
🟠A gyermekek otthongondozási díja (gyod) a minimálbér szintjére, 200 ezer forintra emelkedik, ami az ápolási díj korábbi összegéhez képest jelentős növekedés.
👉A gyermekgondozási díj (gyed) és a nagyszülői gyed maximális összege bruttó 280 ezer forintra nő.
👉Ezek mellett a diplomás gyed összege is emelkedik: az alapképzésben résztvevők akár havi 140 ezer forintot, a mesterképzésben résztvevők pedig 182 ezer forintot is kaphatnak, valamint az álláskeresési járadék összegének felső határa bruttó 200 ezer forintra nő.
A minimálbér emelkedésével a családtámogatások összege is nő!
Az elkövetkezendő hetekben, hónapokban olyan horderejű dolgok történnek majd, amely Magyarország történelmében egyedülálló:
hiszen megkezdődött a nyugdíjasok számára a 80 ezer forintos nyugdíjprémium…
Szó sem volt arról, hogy kultúránk, hagyományaink, történelmünk fontos részeit fel kell adnunk állítólagos magasabb rendű elvek és ideológiák érdekében.
Ahogy a pesti flaszteren mondják: "mi itt nem…
Mindig csak előre :)
Együtt bármire képesek vagyunk!
Mindig csak előre :)
A sport jegyében rendezték meg az OSZE kerékpáros és családi napot szombaton, az oroszlányi Bányász Klub és Közösségi Házban. A rendezvényen a térség kis- és őstermelői mutatták be portékáikat és…
A budakalászi Schmidt-hàzat làtogattuk ma meg a Budakalászi Nèmet Nemzetiségi Önkormányzat meghívására, hogy közösen találjunk megoldást a legrègebbi sváb ház felújítására, amely rengeteg szépséget és…
Ma az Országgyűlésben két azonnali kérdés is foglalkozik a Magyar Honvédséggel, egy kormánypárti és egy ellenzéki.
A hazáért mindhalálig! Hajrá, magyar honvédek!
Zajlik az ülés, terítéken a Nyugat-Balkán, a migráció és a Keleti Partnerség.
A nap folyamán külön is találkozunk a V4-külügyminiszterekkel a lengyel határra nehezedő migrációs nyomás miatt.
¡Hola Madrid! 
🤝 Első állomásunk: megbeszélés Pablo Zapatero Miguel igazságügyi államtitkárral.
Terítéken az igazságszolgáltatás digitalizációja! 

¡Hola Madrid! 
🤝 Our first programme is a meeting with…