Márki-Zay Péter a Die Zeitnek azt mondta, a politikában késznek kell lenni a piszkos játékra is, ha nincs más út.

Ismerős fordulatok ezek. Akárcsak Gyurcsány Ferenc őszödi beszédéből megismert "trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni".

Nincs két baloldal és a baloldal változásra sem képes, csak az arcok egy része új, minden más ugyanaz.

️Soha többé baloldal.

#fidelitas

Jó hír a gyermeket nevelők családoknak, duplájára emeljük a Babakötvények után járó állami támogatás összegét – erről döntöttünk ma a Gazdasági Kabineten.
A Babakötvényben havonta bármekkora összeg…

Ma ünnepeljük Szent Márton napját!
Számos hagyomány, népszokás is kötődik e naphoz, de nem felejtsük el névadóját sem, a Savariában (ma: Szombathely) született szent katonát, püspököt, aki mindog…

Didier Reynders biztos úrnak remek olvasnivalóval kedveskedtem: a Sargentini-jelentést tételesen megcáfoló, (Elő)ítélet Brüsszelben című könyvünket ajándékoztam útravalóul egy európai hangulatú…

Az Országgyűlésben a felszólalások tartalmában és stílusában mára semmi különbséget nem lehet felfedezni a DK és a Jobbik között. Gyorsan áthangolták magukat az egykori nemzeti radikálisok. Állandó az…

👉 Mától kezdik kézbesíteni a nyugdíjprémiumot és a nyugdíj-kiegészítést, ami több tízezer forint pluszt jelenthet a nyugdíjasok számára.
Idén rekordösszegű, mintegy 80 ezer forint prémiumot kap…

Komoly illegális migrációs nyomás alatt áll Lengyelország keleti határa. Lengyel barátaink most közvetlenül is átélik azt, ami a mi esetünkben gyakorlatilag hat éve folyamatos jelenség, vagyis…

A COP26 klímacsúcs után még nagyobb zöld sebességre kapcsolunk!

🟢 Magyarország nem csak uniós, de nemzeti szinten is vállalta, hogy 2050-re klímasemleges országgá válik, és ezt törvényben is…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média