Végső búcsú Csapó Gábortól

Ritkán látni ennyi legendás játékost, sportolót, közéleti személyiséget együtt – csak most épp a létező legszomorúbb okból gyűltek össze Farkasréten: hogy végő búcsút vegyenek az olimpiai, világ- és Európa-bajnok legendától, dr. Csapó Gábortól.

A magyar vízilabda egyik ikonja 73 évesen hunyt el – még mindig nehéz elhinni, hogy itthagyott bennünket Csapó Dudi, aki játékosként minden címet megnyert, mégis elsősorban személyiségének utánozhatatlan varázsával vált mindannyiunk barátjává; még azoknak is az volt talán, akik személyesen nem találkozhattak vele.

És most utolsó útjára kísértük a barátunkat. A pólós család nevében Faragó Tamás búcsúzott tőle – a társ, akivel szinte összenőttek a Vasasban, az uszodában. (Az olimpiai közösség nevében pedig Gyulay Zsolt, a MOB elnöke tartott gyászbeszédet.)

Búcsúzóul álljon itt az a néhány mondat, ami abban a kisfilmben hangzott el, amelyet múlt szombaton a Komjádi uszodában vetítettünk rá emlékezvén, a Magyar Kupa döntője előtt.

„Itt, ebben az uszodában ezrek és ezrek láthatták hosszú éveken át – hogy milyen óriás ő.

Hatalmas volt egyéniségnek, játékosnak, embernek.

Fizikai adottságai és játéktudása önmagában átlagon felülinek számított – ami mégis a legnagyobbak közé emelte, hogy ő valóban és egyértelműen győzelemre született.

Sem tét, sem ellenfél, sem uszodai miliő nem rendíthette meg soha, egyetlen pillanatra sem.

Játszott, és játszott és játszott – hogy nyerjen. Neki ez volt a vízilabda – játék, nem élet-halál kérdés, így mutathatott bármit az eredményjelző, sosem érezte vesztesnek magát.

És mivel hasonló géniuszokkal született egy csillagzat alatt, az a bizonyos eredményjelző évek hosszú során át hirdette az általa is repített csapatok dicsőségét. Olimpiai, világ- és Európa-bajnok, Világkupa-győztes lett a válogatottal, tíz idényből kilencszer nyert bajnokságot a Vasassal, továbbá jutottak el kétszer Faragó Tamásékkal a BEK-győzelemig.

Uszodában és azon kívül, bárhol, bármikor tűnt is fel, összetéveszthetetlen hangjának és örökkön derűt árasztó lényének köszönhetően mindig mindenki érezte: jelen van.

Most először, de fájdalmasan visszavonhatatlanul múlt időbe került minden.

Csapó Gábor, Dudi többé nincs jelen.

Köszönünk mindent – és most elköszönünk; de emlékeinkben örökkön élsz, bajnok.”

Fotók: Vasas/Vasas Attila