Sárisápon gyűltek össze vármegyénk szlovák településeinek képviselői, hogy közösen hangolódjanak az adventi időszakra. Térségünkből Kosztkáné Rokolya Bernadett (Piliscsév), Juhász Sándor (Kesztölc) és a házigazda, Kollár Károly polgármester tisztelte meg jelenlétével a rendezvényt. A programot a sárisápi Szent István Kórus indította gyönyörű karácsonyi dallamokkal. Őket a szlovákiai Nyitráról érkezett Furmani Folklórcsoport követte, akik élőzenével tették még meghittebbé az adventváró műsort. Zárásként a Csitári Menyecskekórus lépett színpadra, nagy sikert aratva a szép számmal megjelent közönség előtt. 👏 Megtisztelő volt a meghívás, és öröm volt köszöntőt mondani.

Áder János, Igazság órája:
Az a vád, hogy a Fidesz-kormányzat ellopta a pénzt, nagyon egyszerűen cáfolható, csak körbe kell nézni. Több ezer kilométer út újult és épült, visszavettük a repteret,…

Áder János, Igazság órája:
Egyetértek Orbán Viktorral abban, hogy az orosz-ukrán háború nem tört volna ki, ha Donald Trump az amerikai elnök. Egyetlen mondattal el lehetett volna kerülni a háborút:…

Áder János, Igazság órája:
Egy politikus elsődleges célja a közjó szolgálata, a közvagyon gyarapítása és védelme, nem pedig a lájkok vadászata. A szolgálatát kell bemutatni, nem azt, hogy fodrásznál…

Orbán Viktor:
A nyár után a tél is a Tisza-csomagtól hangos. Legalább tudjuk mivel állunk szemben. Egy újabb baloldali párttal és egy újabb baloldali megszorító csomaggal. Ideje volt, hogy tiszta víz…

A rendes európai ügymenet az lenne, ha Brüsszel és a tagállamok között lenne közvetlen és előzetes kommunikáció, mielőtt Brüsszel valamilyen javaslatot letesz az asztalra

Sűrű nap Bécsben: összehangolt fellépés az iszlám radikalizmussal és a gyűlöletbeszéddel szemben

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média