Mit mesél el egy 12.000 éves gravetti nyílhegy?Hagyomány és (poszt)modernség, reflexiók a tegnapi találkozásunkra Kassai Lajossal.

1. Először is ne nézzük le a hagyományt - az nem valami idejétmúlt, nem valami egykor-volt, hanem a mi szerves kapcsolódásunk a Kozmosszal a saját felmenőinken keresztül; az ősök útja (mos maiorum). Ezért persze fogalmilag nem mindegy kinek a hagyománya. Mi a saját hagyományunk vagyunk. Nem afroamierikai raszták, nem csípős-savanyú leves tetoválva a felkarra.

2. Másrészt ne féljünk a (poszt)modernitástól. Ami ma hagyomány, az egykor mind modernitás volt, a legtriviálisabb, legmateriálisabb dolgok is. A nadrág, kabát, fehérnemű; még ezek is mind a mi sztyeppei kultúránkból jönnek a mai “divat” számára. Ilyen volt egykor az íj a kárpát-medencei gravetti kultúrában ie. 35.000 körül, mint ez itt a mellékelt képen. Ilyen volt a ló mint forradalom, a nyereg (szkíta) majd kengyel (hun-avar), a forgatható tengelyű négykerekű kocsi (magyar). Máig a jelenig hatva.

3. A modernitás eszköz, se több, se kevesebb. Uralni kell, ne az eszköz uraljon, ne is az eszköz által mások javára közvetített tartalom.

4. A modernitás és a hagyomány ugyanazoknak az isteni természettörvényeknek alávetett. Fizikában a legkisebb hatás elve: ugyanaz minden feldobott kőnek, de végső soron ugyanaz a fénytan, hőtan, termodinamika, elektromágnesesség, gravitáció fizikájában, a klasszikus, relativisztikus és kvantumfizikában. A biológiában, vagyis az élő tudományában ennek a fordítottja van, de ugyanúgy elv- a szabadenergia terhére végzett munka vagy harc: a nyugalmi állapot ugyanis az élettelent jelenti. Kozmikus életösztön ez minden kozmikus szinten, a sejt, az ember, a család, a nemzetség, a nemzet, civilizáció, Világegyetem mind ugyanazt mutatja, ugyanazokat a törvényeket. Minden időpillanatában. Az ember még soha semmi más nem tett, semmint a természet örök törvényeiről lebbentette itt-ott fel a leplet. Ugyanazok a természeti törvények uralkodnak a hagyomány és a modernitás keretein, eszközein, társadalmain. Ezen egyetemes törvények hatálya alatt a világ ráadásul ma egyenesen egy archeofuturizmus irányába halad.

5. Az egykor volt és a ma, a hagyomány és a modernitás az a két láb, amivel stabilan állunk a jelenben. Ne becsüljük le egyiket sem, hiszen a túlélés eszközei. Igen, a hagyomány is: ha a modern, elektronikus, digitális civilizációt kirántják a konnektorból, semmi máshoz nem tudunk nyúlni, mint az elemekhez közelebb álló hagyományos életmódhoz. Volt már ilyen összeomlás, például az ón elapadásával a késő bronzkorban.

6. Végül a régmúlt, a hagyomány egyébként tartalmában sem feltétlenül olyan butaság ám, akár a modernitással szemben sem. Hanem olyasvalami, amit generációk tucatjai, akár százai csiszoltak azzá, ami, érvényességében máig hatva. Gondoljunk csak őseink fokgazdálkodására, a Kárpát-medence eredeti vízrajzára azzal szemben, amit a modernség hozott. Vagy gondoljunk az egykorvolt sztyeppei jogra, ahol, amint Szádeczky-Kardoss Irma idézi Pompeius Trogust: “a szkíták között az igazságot a nép veleszületett jelleme, nem pedig törvények biztosítják” (Iustinus 1992, 24), ami lényegében a sztyeppei szokásjog 2500 éves ars poeticája lehetne. A kollektív státusz köré épülő sztyeppei szokásjog annyi ideig radiált a magyar hagyományban, hogy Anonymus még a keresztény középkorból is az Ipoly-Garam völgyek és a nyitrai körzet honfoglalási eseményeinek taglalásánál nem az ellenség, hanem a “hívek és hűtlenek” terminológiát használja (Anonymus 34, 37). Sőt. A sztyeppei közjogi szokásjog a vérszerződéssel lényegében máig hat a magyar állam létezésén keresztül, vagyis 1.200 éve.

Nem lehet az olyan elhibázott, ami 1.200 éve máig a létezésünk gerince. Vagy ami 12.000 éves nyomot hagy a Mindenségen.