Ma kijöttek a negyedéves számok: az EU második legnagyobb gazdasági növekedése van Magyarországon, nem pedig államcsőd.
Ma lehozta a 444 egy magyarázkodó cikkben, hogy nincs is Zsolti bácsi.
Az EU mai közleménye szerint Szijjártóról kiderült, hogy mégsem szivárogtatott az oroszoknak.
A Greenpeace nem talált semmit a gödi akkugyár állítólagos gyilkos szennyezéséből.
A “szemi-autoriter, diktatórikus” Orbán-kormány nem halasztotta el a választásokat, majd nem is csalta el, végül nem is lassította vagy akadályozta a demokratikus hatalomátadást.
A fideszes mélyállamról mára kiderült hogy nincs; ami volt, az már tiszás (ld. az államnak nulla forintért felajánlott Balásy-cégek, az egyik azóta már a május 9-i tiszás bulit szervezi).
A “fideszes kóklereket” elzavaró “szakértő Tisza” megnevezte a parlament energetikai bizottságának elnökét: egy vendéglátóst.
Az orosz olajról leváló Magyar már Moszkvába küldte Hernádit orosz olajért.
Van még olyan választási mítosz, amiről nem derült ki május 9-ig, hogy hazugság volt?

Szeretettel várunk benneteket a 777 szervezésében megrendezésre kerülő pünkösdi imaestre.

Szentségimádás, dicsőítés, gyónási alkalom, közbenjárás és egy felemelő közösségi élmény reményében várjuk a…

Teljesen érthető, hogy nekünk, jobboldaliaknak fáj a választási vereség.
Viszont azt javaslom mindenkinek, hogy nézze meg Orbán Viktor mai interjúját.
A miniszterelnök hatalmas lendületben van, teljes…

️Orbán Viktor harcosan és keményen válaszolt arra, hogy a Tiszások bíróság elé citálnák! Így kell ezt. 💪🇭🇺
☝️Vizsgálódhat bárki, majd a fal adja a másikat…

Orbán Viktor hosszú interjút adott a miniszterelnökségének utolsó napján, melyben világossá tette: a tervei egy „szuverén, saját lábán álló ország” megteremtésére irányultak, amely Széchenyi István…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média