ÜNNEP VAN ILYENTÁJT

…mióta ember az ember, mióta világ a világ.
A mi égövünkön a tavasz és a termékenység ünnepe van ilyentájt a természetet ébresztő, keleten kélő nappal (~Ostara), nyúllal, tojásfestéssel, locsolkodással. A mi magyar népszokásaink is ebbe az őseredeti kultúrkörbe tartoznak, ahol a sok profánnak tűnő elem nagyon is szakrális, nagyon is isteni tartalom maradványa.

Akkor is, ha időközben szervesült ebbe az égövünktől és az itteni népek karakterétől eredetében távol eső, közel-keleti misztériumvallás, és Krisztus kereszthalála-feltámadása ezeket háttérbe szorította és zárójelbe tette. Akkor is, ha ma sokak számára eredeti, szakrális tartalmaiktól megfosztva is élnek tovább.
De élnek tovább.

Ez mutatja az őseredeti tartalmak, a “roppant pogányság örök igaza” (Kosztolányi) erejét és szívósságát. Pillantsuk meg ezekben az ősvilághoz tartozó természetes, természeti népszokásokban önmagunkat, őseinket, és azt a végtelen láncot, mely összeköt minket a Kozmosszal és örök törvényeivel, az önmagából pördülő kerékkel, a keletkezés-elmúlás taktusaival.

Ebbe, a természet feltámadásának őseredeti ünnepébe érkezett ugyanis meg a niceai zsinat Krisztus feltámadásával. Figyeljünk meg innentől egy fontos pszeudomorfózist, ahogy a népi, vidéki (~paganus) szokásokban visszaszivárogtak vagy konzerválódtak az ősi tavasz- termékenységi és napkultusz elemei.

Így például Erdély nem csupán Csíksomlyóban őrzi az egykori napoltár köveit, a napkelte barkaágas körmenetét Pünkösdkor vagy a Babba-kultusz ősvilági hagyományelemeit, de a húsvéti határkerülés szokásában máig az egykori tavaszi gyepűjárás szertartása él tovább és tér vissza évről évre. Ez a szokás a tavaszkezdési néphagyományok ősi termékenységi szertartásait illeszti össze a későbbi keresztény vallásos elemekkel egyfajta körmenetszerű vonulással a határ szent helyeit, kápolnáit érintve.

Ezer év, nyugatabbra meg kétezer év alatt így kapcsolódtak össze az ősi világi, népi, illetve a keresztény spirituális szertartások. Így mára már együtt alkotja a feltámadás és a tojásfestés, Krisztus és Ostara az égövünk kultúráját és hagyományát. Mi pedig ismerjük fel, becsüljük meg és ápoljuk ebben, ami a miénk:

…mióta világ a világ, mióta ember az ember.