HÁBORÚ ÉS BÉKE

Mi a háború, vagyis latinul: bellum? Cicero szerint erőszak alkalmazásával vívott harc. Ám szokásosan nem a cselekvést, hanem az állapotot jelölik ezzel a névvel, vagyis a háború az egymás elleni erőszak alkalmazásával harcolók állapota.

1. Természetes állapot a bellum, vagyis a háború?

Minden bizonnyal. A létezés harc a legnagyobb idillben: a legapróbb bogaraktól az erdőben látszólag békésen álldogáló, valójában azonban egymást kiszorítani igyekvő eltérő fafajták fáiig, akiken keresztül a föld nászra lép a Nap mézével.

Heidegger, a számomra egyik legmeghatározóbb modernkori gondolkodó a létezést egyenesen a kockára tettségben azonosítja: minél nagyobb a létezés, annál nagyobb a kockára tettség. Már az élettelen természetben is folyamatos háború dúl - gondoljunk csak a sötét anyag és a sötét energia harcára. Nagyon jól érti ezt meg az egyik legkedvesebb Goethe-versem utolsó pár sora “…kicsiny vagy nagy csillag legyen; s a harc, az ellentét, mi feltör: Istenben béke végtelen.”

Az ebbe az élettelen keretbe belebocsáttatott élőnek pedig a létezése lesz a folyamatos küzdelem: kockára tettség, harc a létért, megvédeni a mieinket. Igen, az embernek is. Rómában a kétarcú Janus isten fejezte ki a háborúnak az élet szervességével való kapcsolatát, ahol az isten szentélyét békében zárva, háborúban pedig nyitva tartották.

Még a háború latin neve, a bellum eredete is jól kifejezi ezt, ami a régi duellum, vagyis kettős, más jelentésű szóból ered. Jung, a híres pszichológus egyik utolsó levelében írja, hogy a régi istenek mind az emberi psziché alapkarakterei. Hűtlenek lehetünk hozzájuk, elfelejthetjük a nevüket is, ám újra és újra aktiválódnak bennünk és általunk a jelenben. Így Jung szerint a háború istene, Wotan is, a háborúinkban.

2. Természetes állapot tehát a háború, de vajon korláttalan is?

Semmiképpen. Gyerekkorom kedves olvasmányai voltak a Konrad Lorenz állattörténetei. A híres zoológus többször leírta, hogy még a farkasnak is van etikája: ha a küzdő farkasok közül a vesztésre álló a nyaki ütőerét a másik felé fordítja, akkor a küzdelemnek vége. A győztes akkor sem ölheti meg a másikat, ha fel is robban a dühtől.

Hugo Grotius, a nemzetközi jog atyja a Háború és béke jogáról című alapművében már évszázadokkal korábban (1625!) hasonló szellemben állapítja meg, hogy az állatvilágban is van etika, vagyis az erőszak nem korlátlan. Grotius maga vezeti le a nemzetközi jog alapművének számító könyvében, hogy még a háború is csak a nemzetközi jog kereteiben értelmezhető. Sőt, még az igazságos háború is, amilyen a védekező háború.

Grotius figyelemreméltó gondolata szerint viszont még a védekező háború sem igazságos, ha a megtámadott maga szolgáltatja a jogos okot a támadónak. Érdemes elgondolkodni ezen a négyszáz évvel ezelőtti megállapításon Ukrajna vonatkozásában is a 2014-es donbasszi népirtás, vagy a 2017-es kisebbségi és nyelvtörvény kapcsán.

Menjünk azonban tovább.

3. Visszavonhatatlanság

A háború harmadik, legfontosabb tulajdonsága amellett, hogy természetes és hogy nem korláttalan alighanem az, hogy visszavonhatatlanul köszönt be. A háború bináris kód: Janus istennek vagy az egyik arcát látjuk, vagy a másikat.

A visszavonhatatlanság sokszor lábujjhegyen érkezik, és noha nyilván soha nem előzménytelen (sőt!), mégis, maga a háborús státusz, az állapot úgy tör ki, úgy sodor el, mint a nyári vihar. Érdemes olvasgatni 1914 nyaráról a visszaemlékezéseket: az első világháború kitörése előtti fülledt nyári hetekben senki nem számolt háborúval.

A béke ugyanis törékeny. Nem fokozatosan törik el, hanem egyetlen pillanat alatt. Ezáltal a béke-háború közti váltás közelebb van a kvantumfizikához, mint a hétköznapok lassú, kauzális jelenségeihez. Talán nem véletlen láttak benne valami misztikusat, egyenesen istenit az ősidőktől Nergállal, Assurral, Marssal, Wotannal, Hadúrral na meg persze a vagy-vagy legszemléletesebb kifejeződésével, a kétarcú Janus istennel. A háború felváltja, kizárja és felfalja a békét.

Ezért van óriási felelősség a béke őrzőin akkor, amikor a közelben háború dúl. Belesodródni egyetlen mozdulat, egyetlen döntés, ám visszavonhatatlan: ha benne vagyok, már nem kiálthatom el magam, hogy nem ér a nevem, vagy hogy Wotan halott. Wotan már ott munkál a fejem felett a harci pörölyével, immáron rajtam kívül és felettem is. Óriási felelőtlenek hát azok, akik háborút emlegetnek és lélekölő viadalt.

Igen, Brüsszelben is, akik Ukrajna mellett állva Oroszország megtámadásáról szónokolnak. Mindezt készületlenül, mindezt úgy, hogy nem az ő háborújuk, mindezt úgy, hogy Grotius 400 éves léptékével talán már Ukrajna maga sem igazságos háborút vív. De legfőképp: mindezt úgy, hogy nem vetnek számot a háború visszavonhatatlanságával.

Azzal, hogy ha egyszer Janus isten a háborús arcát mutatja felénk, nem szaladhatunk kisgyerekként többé vissza a kiindulópontra, oda, ahol lábunknál hevert a csönd, a béke. Pláne nem a nukleáris fegyverek korában.

***

Ugyan a háború természetes: lehet nekünk is háborúnk; ahogy van és lehet igazságos háború is. Ukrajna háborúja azonban nem ilyen; szerintem nem igazságos háború és pláne nem a miénk. Pláne ahol a kárpátaljai magyarokat küldik meghalni maguk helyett a soviniszta ukránok, és ahol az a végső tét, az elnyomó ukrán alatt megmarad-e az ezeréves magyar a Kárpátok lábainál. Számomra ezért is értelmezhetetlen, hogy bárki szerint nekünk katonailag épp Ukrajna mellett kellene állnunk.

A háború végső érv és visszavonhatatlan, gazdálkodjunk hát jól vele. Ne másokért, ne értelmetlenül, ne a biztos pusztulást hozva el. Addig is: vigyázzunk hát a békére.