FONTOS!
AMERIKA IRÁNYT VÁLT: szétszakad Európa?

„Egyetlen kormány sem csinált ilyen gyors fordulatot még a történelemben” – kezdi a Trump-Vence féle amerikai nemzetbiztonsági stratégia. Valóban, megerősítették a szuverén országhatárt, kisöpörték a woke- meg genderideológiát és, ahogy fogalmaznak „kiszabadítottuk az amerikai energiatermelést annak érdekében, hogy visszaszerezzük a függetlenségünket és történelmi tarifákat vetettünk ki a kritikus iparágak visszahozatala érdekében”. Vámfegyver és energiafegyver, mindez egy megváltozó amerikai stratégiai szemlélet két coltjaként – minden jó cowboy két colttal jár. De mi is az amerikai nemzetbiztonsági stratégia üzenete a sorok közt? Elolvastam az eredeti stratégiát angolul, fogadják szeretettel a saját értékelésemet.

1. Világrendszerváltás és rugalmas realizmus

Az amerikai stratégia reflektálja a világban zajló világrendszerváltást. Ennek központi felismerése az erőegyensúly. Az egész világ feletti állandó amerikai uralom („permanent American domination of the entire world”) hiba, Washington innentől más országok ügyei közül csak azzal foglalkozik, ami a saját biztonságát érinti. Trumpék szerint „a régi elit túl nagy téteket tett két dologra, a globalizmusra és a szabadkereskedelemre, amelyek kiürítették középosztályt és ipari bázist”. Ennek keretében az amerikai politikát nemzetközi intézmények hálózatához kötözték, amelyeket a nyílt Amerika-ellenesség és a transznacionalizmus vezérel, vagy épp kifejezetten az egyes államok szuverenitásának felszámolására törekednek. Ebből teljes visszafordulás jön. Akik valójában nem olvasták el a stratégiát, csak átveszik mások értékelését, azok átsiklanak efölött, no meg a kulcsmondata fölött, ami a következő: „az Egyesült Államok elutasítja a globális dominancia balsorsú koncepcióját („rejects the ill-fated concept of global domination for itself”) , de meg is kívánja akadályozni mások globális, sőt bizonyos esetekben akár regionális uralmát is”. A kétélű mondat második fele, hogy az Egyesült Államok nem engedheti meg, hogy bárki annyira dominánssá váljon, hogy az veszélyeztethesse az USA érdekeit. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a korábbi egyoldalú dominanciáért harcolnának vagy hogy fel akarnának lépni az összes feltörekvő nagy- és középhatalmak befolyásának korlátozására. A nagyobb, gazdagabb és erősebb nemzetek túlméretezett befolyása a nemzetközi kapcsolatok időtlen igazsága – ismeri be a stratégia. Itt tehát egyensúlyra törekszik az USA az immár elismerten multipoláris világban.

Ennek a koncepcionális váltásnak az alapelve a nemzetek elsődlegessége – a stratégia világosan kinyilatkoztatja, hogy a világ alapvető politikai egysége a nemzetállam, és az is marad. Természetes és igazságos, hogy minden nemzet a saját érdekeit helyezi előtérbe, és védi szuverenitását. Amerika ezt elismeri és el is várja, a maga irányában a „szuverenitás és tisztelet” maximájában foglalva ezt össze, ami hadüzenet a globalizmusnak: fellépés a transznacionális és nemzetközi szervezetek szuverenitás-romboló törekvései, társadalommérnökösködésük, lobbitevékenységük és befolyásolási műveleteik ellen.

A felismerés a gyakorlatban egy rugalmas realizmust eredményez – Washington realisztikusan fogja meghatározni, hogy mi lehetséges és mit kívánatos elérni más nemzetekkel való kapcsolataiban. A stratégia szerint az USA békés kereskedelmi kapcsolatokra törekszik majd a világ nemzeteivel „anélkül, hogy rájuk erőltetne olyan demokratikus vagy más társadalmi változásokat, amelyek nagyban eltérnek hagyományaiktól és történelmüktől”. Ez óriási eredmény, gondoljunk csak a korábbi évtizedek amerikai törekvéseire és „demokratikus bombázásaira”!

Ebben a körben a stratégia felismeri a kínaiak előnyét, ami Trumpék szerint több mint három évtizednyi hibás feltételezésen alapult Kínával kapcsolatban, miközben a világ változott. Kína államilag vezetett és támogatott vállalatai kiemelkedően teljesítenek a fizikai és digitális infrastruktúra kiépítésében, Kína pedig kereskedelmi többletéből 1,3 milliárd dollárt forgatott vissza kereskedelmi partnereinek nyújtott hitelekké. A stratégia beismeri, hogy Amerika és szövetségesei még nem fogalmaztak meg koncepciót a „globális Dél” számára.

Ázsia kapcsán így összegzi a világrendszerváltás és a rugalmas realizmus politikáját a maga számára: megnyerni a jövő gazdasági versenyét és megelőzni a katonai konfrontációt (19. oldal). A Közel-Kelettel kapcsán pedig fel kell hagyni „azzal a szerencsétlen kísérletezéssel”, hogy kioktatják a térség országait. Az USA bátorítja és üdvözli a reformokat „amikor és ahol azok organikusan kialakulnak”, nem akarja azonban előírni azokat. Óriási változás!

2. Trump-kiegészítés a Monroe-doktrinához; „bevonás és bővítés”

Mindezek a felismerések és kinyilatkoztatások elvezetnek a kétszáz évvel ezelőtti Monroe-doktrína leporolásához is. „A hidegháború befejezése után az amerikai külpolitikai elit meggyőzte magát arról, hogy az egész világ feletti állandó amerikai uralom hazánk legjobb érdekeit szolgálja” – ismeri be a stratégia, ami miközben szakít a világcsendőri szereppel, visszatér a saját kontinensére. „A korábbi stratégiák nem voltak tekintettel az Egyesült Államok legfontosabb érdekeire, és más országok védelmének terhét az amerikai lakosság vállára helyezték. Vége azoknak az időknek, amikor az Egyesült Államok Atlaszként az egész világrendre felügyelt - most már Amerika az első.”

Amerika erős, gazdag, innovatív ország akar lenni a világban, egészséges identitású, lelkiségű nemzetként. Ez nem egyelő többé a világcsendőri szereppel, sokkal inkább a Monroe-elv újrafelfedezése, melyet nyíltan ki is mondanak. Ezért a stratégia a Monroe-doktrína Trump-kiegészítéséről (“Trump Corollary to the Monroe Doctrine”) beszél. Úgy fogalmaz: évekig tartó elhanyagolás után az Egyesült Államok újra érvényre juttatja és érvényesíti a Monroe-doktrínát, hogy helyreállítsa Amerika dominanciáját a nyugati féltekén, valamint hogy megvédje magát és a régió kulcsfontosságú földrajzi területeihez való hozzáférését. Hoppá. Trump jobban érti a geopolitika – és a lételmélet! – aranyszabályát, hogy a közelebbi fontosabb mint a távolabbi, és erőt latba vetni is pontosan eszerint lehet. Ezért a stratégia nyíltan kimondja, az USA meg fogja tagadni a nem féltekei versenytársaktól azt a lehetőséget, hogy befolyást gyakoroljanak az USA hátsókértjében és stratégiailag létfontosságú eszközöket birtokoljanak vagy ellenőrizzenek „a mi féltekénken”. Ez a „Trump-kiegészítés” a Monroe-doktrínához az amerikai hatalom és prioritások józan ésszel járó és hatékony helyreállítása, összhangban az amerikai biztonsági érdekekkel, egyúttal a multipoláris világ és a világrendszerváltás szükségszerűen levont következménye.

A nyugati féltekére vonatkozó céljok és politika a stratégia szerint így hangzik: bevonni és bővíteni („enlist and expand”)”. Bevonni a féltekén meglévő barátokat a migráció ellenőrzésébe, a kábítószer-áramlások megállításába, valamint a stabilitás és biztonság megerősítésébe szárazföldön és tengeren. Egyúttal új partnerekkel bővíteni, miközben az USA növeli a saját vonzerejét, mint a félteke gazdasági és biztonsági partnere. Ez azért tanulságos, mert a saját félteke (Monroe-elv) és nem az egész világ számára állapít meg vezérelvet, ahol viszont a bevonás és bővítés alapelve a migrációellenesség és az amerikai világnézeti prioritások, vagyis a mostani Európa ennek nem igazán felel meg.

A bevonás kapcsán külön is megállapítja a stratégia, hogy az amerikai politikának a jelentős regionális játékosok bevonására kell összpontosítania, ezzel együtt újra kell gondolnia katonai jelenlétét a nyugati féltekén. Ez kivonulást is jelent azokról a hadszínterektől, amelyek relatív jelentősége az amerikai nemzetbiztonság szempontjából kicsi. Nesze neked, Ukrajna, nesze neked, európai bázisok!

3. Minden az energiáról szól

Trump és Vence nagyon jól felismeri a XXI. század irányát, azt, hogy minden az energiaversenyről szól. Ez a stratégiában nem csupán visszatérő gondolat, de több önálló pontot is kapott. Egyik ilyen központi felismerés a kritikus ellátási láncokhoz és anyagokhoz való hozzáférés biztosítása (13. oldal). Kategorikus imperatívusszá fordítva ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államok soha nem függhet semmilyen külső hatalomtól az alapvető nyersanyagoktól az alkatrészeken át a késztermékekig. Újra biztosítani akarja ezért Washington a stabil hozzáférést az ilyen kritikus nyersanyagokhoz és technológiákhoz, ki is akarja bővíteni ezeket és fel akar lépni a ragadozó gazdasági gyakorlatokkal szemben. Épp ezért kiemelt figyelemmel kíséri a kulcsfontosságú ellátási láncokat és a technológiai fejlődést világszerte, hogy biztosítsák a sebezhetőségek és veszélyek megértését és enyhítését. Ez szemérmes megfogalmazása az energiaversenynek, vagyis a világszerte növekvő versenyfutásnak a kritikus technológiák és nyersanyagok tekintetében!

A másik fontos idetartozó gondolat az energiadominancia (14. oldal). Trump és Vance világos törekvése az amerikai energiadominancia helyreállítása olaj, gáz, szén és atomenergia terén; az ehhez szükséges kulcsfontosságú energiakomponensek visszaszállítása kiemelt stratégiai prioritás. Az olcsó és bőséges energia Amerika szuperfegyvere, mely munkahelyeket teremt az Egyesült Államokban, csökkenti az amerikai fogyasztók és vállalkozások költségeit, elősegíti az újraiparosítást, és segít megőrizni előnyünket az olyan élvonalbeli technológiákban, mint a mesterséges intelligencia. Ezért az USA újra kendőzetlenül használni fogja a geopolitikai viszonyokban is az energiafegyvert, de ezekre a célkitűzésekre is figyelve. Ez a kitermelés és az értékesítés fokozását jelenti! „Nettó energiaexportunk bővítése elmélyíti a szövetségesekkel való kapcsolatainkat, miközben korlátozza az ellenségek befolyását” és „amikor és ahol szükséges, lehetővé teszi számunkra a hatalmunk kiterjesztését”. Ez tehát maga az energia mint geopolitikai fegyver. Fontos figyelni erre.

A harmadik ide tartozó fontos megállapítás a klimahisztéria és a zöld ideológiák teljes elvetése. „Elutasítjuk a katasztrofális „klímaváltozás” és a „nettó nulla” ideológiákat, amelyek oly nagy kárt okoztak Európának, fenyegetik az Egyesült Államokat és támogatják ellenségeinket”, mondja a stratégia. Ez világos üzenet, a zöld hisztéria ideje elmúlt, helyesebben csupán az önfelszámoló Európára marad.

4. Európa alábukik vagy szétszakad?

Európa valódi problémái igen mélyek, állapítja meg a stratégia. A kontinentális Európa veszít a globális GDP részesedéséből – az 1990-es 25 százalékról mára 14 százalékra zsugorodva –, részben a kreativitást és a szorgalmat aláásó nemzeti és transznacionális szabályozások miatt. Ennél a gazdasági hanyatlásnál is fontosabb a civilizációs eltűnés valós kilátása. Európa ugyanis Wshington szerint a civilizációs megsemmisülés felé menetel. Az Európa előtt álló nagyobb problémák közé tartozik Washington szerint öt dolog: 1) az Európai Unió és más transznacionális szervezetek tevékenysége, amely aláássa a politikai szabadságot és szuverenitást, 2) a kontinenst átalakító migráció, 3) a szólásszabadság szélsőliberális cenzúrája, 4) a demográfiai összeomlás valamint 5) a nemzeti identitáselvesztése. Tűpontos, egyúttal szomorú látni, hogy az óceán túlpartján jobban látják Európa valós helyzetét, mint itt, Brüsszelben!

A stratégia szerint ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, a kontinens 20 éven belül felismerhetetlenné válik. Európa le is értékelődik Amerika szemében mint partner: „korántsem nyilvánvaló, hogy bizonyos európai országoknak elég erős gazdaságuk és hadseregük lesz-e ahhoz, hogy megbízható szövetségesek maradjanak”, mondja a stratégia KERESETLEN ŐSZINTESÉGGEL. Külön kitér arra is, hogy Oroszország ukrajnai háborúja következtében az európai kapcsolatok Oroszországgal mostanra mélyen megromlottak, és sok európai egzisztenciális fenyegetésnek tekinti Oroszországot, ez a pszichózis és csapdahelyzet pedig Washington által felismerten látványosan maga alá temeti az EU-t. Sőt, a stratégia azt is tökéletesen látja, hogy „az ukrajnai háborúnak az a káros hatása volt, hogy növelte Európa, különösen Németország külső függőségét. Ma a német vegyipari vállalatok a világ legnagyobb feldolgozóüzemeit építik Kínában, olyan orosz gázt felhasználva, amelyet otthon nem tudnak beszerezni.” Súlyos megállapítás, de vajon hogy lehet, hogy ezt tökéletesen látják a tengeren túl, Európa meg nem akarja észrevenni a nyilvánvalót?

A stratégia álláspontja az európai elittel szemben kőkemény: „a Trump-kormányzat ellentétben áll az európai vezetőkkel, akik irreális elvárásokat támasztanak a háborúval szemben, instabil kisebbségi kormányokban ülve, amelyek közül sok a demokrácia alapelveit lábbal tiporja az ellenzék elnyomása érdekében”. Amerika ezért arra ösztönzi európai politikai szövetségeseit, hogy támogassák ezt a szellemi újjáéledést, és „a hazafias európai pártok” térnyerését remélik. Ez szerintem világos módon Európa politikai szétszakadását vetíti előre, hiszen azok, akiket a stratégia jó okkal kritizál, nem tudnak és nem is akarnak a szellemi újjáéledés és a hazafias európai gondolatok irányába fordulni, míg azok – mi – akik meg igen, mindenféle retorziónak vagyunk kitéve éppen az európai politikai elit részéről. Márpedig a stratégia azt mondja: „olyan országokkal szeretnénk együttműködni, amelyek összetartoznak, és vissza akarják állítani korábbi nagyságukat”. A BlackRock-féle Merz, Macron, a globalista Sikorski vagy Ursula nyilván nem ilyen. A stratégia még egy komoly verdiktet kimond itt: „hosszú távon több mint valószínű, hogy legkésőbb néhány évtizeden belül egyes NATO-tag országok többségében már nem európai etnikumúak lesznek. Mint ilyen, nyitott kérdés, hogy vajon ugyanúgy tekintenek-e majd a világban elfoglalt helyükre, vagy az Egyesült Államokkal kötött szövetségükre, mint azok, akik aláírták a NATO Alapokmányát”.

Az USA általános európai prioritásai a mostani elittel nem teljesülnek. Amerika prioritásai, konkrétan: (i) az Oroszországgal való stratégiai stabilitás feltételeinek helyreállítása; (ii) Európa összetartó, szuverén nemzetek csoportjaként működjön, (iii) az európai nemzetek ellenállása Európa jelenlegi irányvonalával szemben (!) (iv) európai piacok megnyitása; (v) Közép-, Kelet- és Dél-Európa egészséges nemzeteinek bekapcsolása; (vi) a NATO terjeszkedő szövetségként való láttatásának megszüntetése; és (viii) Európa ösztönzése a merkantilista túlkapacitás, a technológiai lopás, a kiberkémkedés és más ellenséges gazdasági gyakorlatok elleni küzdelemre. Ezek, különösen az (i), (ii), (iii), (v), (vi) pontok teljesen világossá teszik, hogy Európa uralkodó globalista, szélsőliberális-jakobinus politikai elitje nem partnere többé az USA teljes irányváltásának. Nem partnere a multipoláris világban a világrendszerváltás idején, a Monroe-elv Trump-kiegészítésében, a rugalmas realizmusban, az energiában és különösen nem partner ezekben az általános európai prioritásokban.

Mi a jelentősége mindennek? Az, hogy ez egy HIVATALOS dokumentum, egy hatályos, jogi kötőerővel rendelkező, irányadó stratégia, ami Trump - és ahogy Benkő Erika hangsúlyozza: mellette Vence világos irányvonala. Fel- és elismeri a megváltozott és multipolárissá váló világot, vagyis a VILÁGRENDSZERVÁLTÁST (Békés Márton), egyúttal teljes és drasztikus szakítást hoz az USA az elmúlt nyolcvan évben képviselt irányvonalával. Megszünteti a demokráciaexportot, visszatér a kontinensére, felismeri az energiaversenyt, felveszi a küzdelmet a migrációval és a nemzeti kultúrák megőrzéséért, végül a kimondja Európa bukását: annak a felismerésével, hogy húsz év múlva már nem európai etnikai többségű államok lesznek.
Új világ jön – és nem mindegy, melyik oldalra állunk. Ott ahol a part szakad – akár ha Európa maga szakad.