HALOTTAK NAPJA ELÉ:
Csillagösvényen

A mi hatalmas civilizációnkat a kezdetektől, őseredeti módon mozgatja az az idea, hogy az elmúlt valamint a jelen(való)lét, a Dasein valamilyen módon szerves kölcsönhatásban van egymással. Erről tanúskodnak már az ősvilág, a kőkor mélyéről ránkhagyott emlékek is a szervezett népként megjelenő, túlvilágképpel rendelkező gravetti kultúra (ie. 31.000-25.000) vagy a hatalmas és időben tartós nyíltszíni telepeken, szervezetten (uralom), népekként (etnosz) és vallási-kulturális, tehát az identitás területére tartozó emlékek (mítosz) százait hátrahagyó pavlovi kultúra (ie. 20.000) köréből. Dolní Věstonice (ie. 24.000), Mezin (ie.18.000), Mazhirich (ie. 13.000) vagy Sungir (ie. 32.000-28.500) lelőhelyei is világossá teszik ezt. A legragyogóbb példája pedig alighanem a jégkorszak végével Göbekli tepe hatalmas, misztikus, megfejtetlen kőtemplomai.

Ez az ideák területére tartozó motoszkáló sejtés majd a halottak kultuszával és határozott túlvilágképpel érthető módon már átfogó népszokásokként, netán vallásokként jelenik meg a belátott történelmünk horizontján a sumereknél, hettitáknál, perzsáknál, görögöknél, rómaiaknál, germánoknál, szlávoknál - és nálunk.

Igen, nálunk, hiszen ugyanúgy lenyomata a sajátosan magyar Mirkó Királyfi meséje Juhenes vitézzel (vö.: Oannes, Gilgames), Köles vitézzel (vö. Hérodotosznál: Koloxais) vagy a Fehérlófia misztikus története (vö. Innana alászállása az alvilágba). Ezek a legmélyebb, archaikus népmeséink nem csupán az emberi psziché mélyrétegeibe, de ezen civilizációs szervességbe kapcsolódnak! Ahogy persze Csaba királyfi története is a Csillagösvénnyel. A magyar népmesék legautentikusabb rétege (Istennyila, kacsalábon forgó kastély, világfa) a mennyek, a túlvilág rétegzettségéről és a múlt-jelen valamiféle átjárhatóságáról mesélnek.

Ahogy az európai őstelepes kelta nép samhain ünnepe (ebből lett a Halloween), továbbá a kereszténységben nem véletlenül ugyanekkorra időzített Mindenszentek illetve halottak napja is. Mind ugyanúgy. Amikor látom ezeket a posztokat, hogy nálunk nincs Halloween, nálunk Mindenszentek van, nos ott elveszítjük a lényeget. A lényeg pedig épp az a megszakítatlan idea(lizmus), amit ezek az ünnepek és kultuszok a maguk változatosságában is változatlanul képviselnek: ez az ősök tisztelete, a halottak kultusza, a múlt-jelen valamiféle kapcsolata és az átjárhatóságukba vetett misztikus bizalom.

[Tökéletesen értem persze a Halloween-kritikát és egyetértek az alapmotivációjával. Ám a Halloween egy kelta eredetű primordiális, őseredeti pogány ünnep, ami az északi félteke fent elmondott, megszakítatlan láncolatába illeszkedik. Európa bronzkori-vaskori indogermán népessége a kelta, akiknek hozzánk is közük van: a Kárpát-medencén a szkítákkal osztoztak egy évezreden át. Az Y nemi kromoszóma vizsgálatok alapján mi is 90%-ban ehhez a vaskori, vaskor előtti európai ősnépességhez tartozunk genetikailag.

Ehhez képest a Mindenszentek (Festum Omnium Sanctorum) csak 8. századi katolikus ökumenikus ünnep, ahol az egyház az üdvözültjeit ünnepli. A sok valóban megkapó életű szent mellett azért olyanokat is, mint Szent Makariosz Afrikából, aki egy hangyabolyba ült Krisztusért, Szent Merkúr, aki meggyilkolta a bölcs Julianus császárt, meg az írástudatlan Szent Bonifác, aki kivágta a germánok szent fáját. Az, hogy egy univerzális egyházi ünnep a jobboldal bizonyos körei számára “magyar”, miközben egy őseurópai, primordiális Halloween meg idegen, nyilván az amerikai, globalista trendek érthető reakciója. Teljesen érthető reakciója, csak ne legyünk igazságtalanok önmagunkkal. Nade vissza a lényegre.]

Ne veszítsük szem elől a lényeget. A lényeg, mégegyszer: a megszakítatlan idea, amit ezek az ünnepek és kultuszok a maguk változatosságában is változatlanul képviselnek itt, az északi félteke hatalmas, szerves, megszakítatlan civilizációjában. Az ősök tisztelete, a halottak kultusza, a múlt-jelen valamiféle kapcsolata és az átjárhatóságukba vetett misztikus bizalom. Valami, ami rejtekútként, csillagösvényként köt minket össze, időtlenül.

Ezen az őseredeti kultusznapon, halottak napján, vagy hívjuk bárhogy, az ember, a civilizációnkat formáló népek és törzsek ezen őseredeti vágya, élménye és felismerése van jelen a legközvetlenebb, legelevenebb formában, bármilyen vallási-meggyőződésbeli irányból lépünk is be abba; ezért azt gondolom egyszerűen nincs értelme például keresztényként a samhainra (Halloweenra) fújni vagy viszont, hiszen sokkal mélyebb, a civilizációnk alapjaiban gyökerező élménnyel állunk szemben.

Nekem személyesen ezt a megszakítatlan őseredeti élményt egyrészt Heidegger gondolata adja vissza a legtisztábban, amikor a halottak kultuszát, az ősök tiszteletét mint a szív legbelsőbb, őseredeti felismeréseit azonosítja (Rejtekutak), másrészt a hatalmas zseni Nietzsche az örök visszatérés, vagyis az Ewige Wiederkunft hatalmas sejtésével, azzal a sejtéssel, aminek a súlya alatt maga is összeroppant.

Zárásként egy utolsó gondolat, az egyik kedvenc gondolatom Cicerótól, amit szerinte Scipio Maior ifjabb Scipiónak mondott akkoriban, amikor még sem Mindenszentek, sem kereszténység nem volt. Ez a következő. “Ápold az igazságot és a tisztelettudást! Bármennyire tartozunk is ezzel szüleinknek és rokonainknak, mégis ez a kötelességünk a hazával szemben a legnagyobb. Az ilyen élet vezet az égbe, azok gyülekezetébe, akik már befejezték földi létüket, és testüktől megszabadulva az itt látható helyen élnek - ez ragyogó fényességű vakító ív volt a csillagok között - amit ti Tejútnak neveztek” (Cicero, de nat. deor., 6,16).

A hazával szemben, mondja több mint kétezer éve Cicero: hát ne csupán az elhunyt családtagjainkért gyújtsunk ilyenkor egy mécsest, hanem a nagyjainkért és azokért is, akik akár névtelenül hősi halált haltak a hazáért, és fent járnak a Csillagösvényen. Ha pedig családtagunk is volt a hősi halott, akkor a kötelesség kettős. Így van ez nekem is, Tóth Imre László, a nagyapám testvére halt hősi halált. A halottak kultusza, az ősök tisztelete, vagyis heideggeri értelemben a szív legbelsőbb, őseredeti felismerései követelik mindezt.

Ez pedig tehát egy őseredeti kontinuitás, ami változatlanul hömpölyög felénk a történelemelőtti időkből, és összeköt bennünket az őseinkkel, a lét végtelen traktusaival, a Kozmosz örök törvényeivel. Tiszteljük halottainkat, őseinket, és az őseredeti civilizációs sejtést: valamint mindazokat, akik már a Csillagösvényen járnak.

Ewige Wiederkunft.