Parajd. Amikor a románok százhét éve birtokba vették ezt a színmagyar területet, ezt a legalább másfél évezredes hun rezervátumot, nos első dolguk volt, hogy lekaparták a magyar címert az egykori sóbánya felett, kicsit lejjebb a nemrég tönkretett-bezárt bánya későbbi turistabejáratától. Mégis, ha jól figyelnek, láthatják az eredeti kontúrokat, jobbra a kettőskeresztet (na az a címer baloldala), átellenben az árpád-sávokat.

Ahogy így bámészkodunk, egy székely leugrik a bicikliről: “Úristen, az energiajogász!” - ahogy aztán még rengetegen szólítanak meg ahol csak megállunk. Számtalan kézrázás, közös fotó, elismerő szavak. Értik az üzenetet, nem adjuk fel, összetartozunk.

Ahogy a címerünk a lekapart kőről, úgy tűnik elő a magyar élni akarás, a magyar élet és a magyar jövő is körülöttünk. A közös jövőnk.

Ki fog még sütni a Nap, ahogy a hegyek felett a legnagyobb esőben is tette a szemünk láttára. El fog még hangozni a szó, fog még zengeni az az induló: győz a szittya förgeteg.