P R I M O R D I Á L I S ,
vagyis őseredeti: ami egy archeofuturikus érzékelése mindannak, ami időtálló az emberi történelemben, mely a TERMÉSZETHEZ TARTOZIK, és ezáltal az istenihez. Pontosan úgy, ahogy a kereszténység előtti tradíció magától értetődőnek tartotta.

Erről szól a FORDULAT, a létszemléleti-világnézeti könyvem, ami a jogtól, energetikától, államtudománytól, klímakérdéstől a közgazdaságon át a történelemig, vallástörténetig és a filozófiáig terjedően tesz kísérletet a primordiális tartalom meghatározására.

Ha érdekli mélységében, amiről említés szintjén olyan sok műsorban beszéltem, annyi helyen írtam érintőlegesen és annyi interjúban érintettem, itt a lehetőség. Ha még nem olvasták, most utoljára még beszerezhetik, pár hete elérhetővé tettük a hasonmás kiadás utolsó példányait, és nagyon hálás vagyok a tényleg rengeteg megrendelésért és visszajelzésért. Valóban utolsó példányaink.

(A képek köszönjük G. Attilának és kedves Feleségének)

Maxiszterelnök úr!!
Ne álljon meg félúton!!
Célozza meg az első osztályosokat!!
Aki 16 kilót eléri, szobatiszta, el tudja mondani hol lakik, képes cipőt kötni, öltözködni és szappannal kezet mosni - az…

️Már Magyar Péter is érzi, hogy kezd túl sok lenni a Fidesz emlegetése a Kormányinfókon.

A legutóbbi tájékoztatón már külön magyarázkodott amiatt, hogy miért beszél ennyit az előző kormányról, ugyanis…

Magyar Péter nem hülye gyerek........annyira

Hirtelen felindulásból a tisza kormány fejében megfordult a lehetőség, hogy a választási jogosultság korhatárt levigÿék 18ról 16 évre. Persze ez nem…

Igy lett két árulóból tiszás "hős" néhány hét alatt. Ha már a fegyveres erőknél sem szempont a hűség akkor mégis mire számítson az átlag ember?.....

Ugye mennyivel másabb amikor valaki ordítva követel és ígérget egy platós kocsiról tét nélkül? Csakhogy most már kormányozni kellene! A visítás már nem elég!

Magyar Péter a kampányban: csökkentsék az üzemanyag ÁFÁ-ját!
Magyar Péter kormányon: nem fogjuk csökkenteni az ÁFÁ-t!

“Nem bírom már fizetni!”
Kifakadtak az autósok az RTL-nek a drága üzemanyag miatt!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média